Ugrás a tartalomra

Hagyományőrző tábor a Balatonnál

Létrehozva
Második alkalommal rendezik meg a hagyományőrző és önismereti tábort a rászoruló gyerekeknek. Pénteken korán reggel indult a busz a Balatonhoz.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az ötnapos programot a miskolci önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat támogatja. A szegregátumokban élő fiatalok ezúttal Balatonmáriafürdőre utaznak. A cél, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a nyári szabadidejüket hasznosan és tartalmasan tölthessék – hangsúlyozta Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke.

– Mivel a lehetőségeink végesek, ezért valamivel több mint negyven gyermeket tudtunk kiválasztani, rászorultsági alapon, a táborozásra. Azokra esett a választásunk, akiknek van némi tehetségük a zenére, a táncra, a néphagyományokra. Hamarosan végre megnyithat a nemzetiségi közösségi házunk, és ezeket a gyerekeket szeretnénk ebbe belevonni. Közösséget építünk – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.