Ugrás a tartalomra

Helyi termelőktől vásárolhattunk Miskolc belvárosában

Létrehozva
Helyi és környékbeli termelők portékáival, kóstolókkal, valamint zenével és kézműves foglalkozásokkal tartottak termelői napot vasárnap az Erzsébet téren.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Évek óta nagy sikernek örvend a minden hónap harmadik vasárnapján megtartott program. Nem is csoda, hiszen találkozási pontot jelent a termelők és a fogyasztók között, elősegítve így a tudatos vásárlást; emellett pedig lehetőséget biztosít a helyi őstermelőknek is portékáik megismertetésére és értékesítésére.

A szervező Miskolci Kulturális Központ arra kért mindenkit, hogy tartsák be az érvényben lévő járványügyi előírásokat. Javasolják például, hogy a vásárlók tartsanak egymástól másfél méter távolságot, és hogy a termékeket ne fogják meg kézzel, kérjék az eladó segítségét.

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.