Ugrás a tartalomra

Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 141. alkalommal tartja meg nyílt napját június 26-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt.
Kép
fotó: Mocsári László

A Telep dolgozói jelenleg 46 kutyáról és 16 macskáról gondoskodnak. A nyílt nap tökéletes alkalom arra, hogy az érdeklődők megismerjék az állatokat, és egy simogatás vagy séta segítségével közelebb kerüljenek a bent élő négylábúakhoz. Ha valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állaton, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napokon örökbefogadásra is van lehetőség.

A sok törődés mellett a látogatók hozzájárulhatnak adományokkal is az állatok életének szebbé tételéhez. A Telep dolgozói szívesen fogadnak többek között régi törölközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.