Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartottak az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telepen 141. alkalommal fogadták a gazdi jelölteket és azokat, akik szerettek volna közelebbről megismerkedni a kennelek lakóival. Az eseményen részt vett Varga László országgyűlési képviselő is.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A telep dolgozói jelenleg 46 kutyáról és 16 macskáról gondoskodnak. A nyílt nap kiváló alkalom arra, hogy az érdeklődők megismerjék az állatokat, és egy simogatás vagy séta segítségével közelebb kerüljenek a bent élő négylábúakhoz. A rendezvényt másodszor tartották meg a járvány miatti 7 hónapos szünetet követően. A 14. óráig tartó eseményen részt vett Varga László országgyűlési képviselő is, aki jó adag száraz és konzerv tápot, valamint zacskós tésztát is vitt a telep lakóinak.

Ha valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állaton, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napokon örökbefogadásra is van lehetőség.
 
Az adományok mellett a telepen szívesen fogadnak többek között régi törölközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.
 
A gazdára váró állatokat megtekinthetik itt, illetve a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook oldalán.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.