Ugrás a tartalomra

Játszd újra, Győri kapu!

Létrehozva
Baba játszóház, mozgáskoordinációt fejlesztő játékok a legkisebbeknek, ügyességi versenyek, lufihajtogatás, társas- és kártyajátékok, kvíz, csillámtetoválás, kísérletek leendő kis kalózoknak és űrhajósoknak, gokart és egyéb meglepetések is várnak a szombati rendezvényen résztvevőkre.
Kép
Korábbi felvétel

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, a Kapuzörgető közösségfejlesztő projekt részeként szombaton reggel 8 és délután 1 óra között játéktematikájú délelőttöt szervez a Győri kapui játszótéren az ott élő vagy oda látogató családoknak Játszd újra, Győri kapu! címmel.

Az esemény pontos helyszíne a Győri kapu 63-85. házsor – Herman Ottó utca – Bokréta – Virág utca közötti területen lesz.

A program során baba játszóház és mozgáskoordinációt fejlesztő játékok állnak majd a kisgyermekesek rendelkezésére. A kicsit nagyobbakat ügyességi versenyekre invitálja és logikai feladványokkal várja Hideg Imre játékmester. Fábián Eszter csillámtetovál, Nyitrai Margittól pedig bárki elsajátíthatja a lufifigura hajtogatásának tudományát. Molnár Dávid Gergely kísérletei leendő kis kalózoknak és űrhajósoknak szólnak. A felnőtteket társas- és kártyajátékok és kvíz várja. 

Gokart verseny is lesz a paneldzsungel tömbjei között, a Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesület szervezésében. A közelmúltban elkészült ugróiskola is helyszínül szoltál egy megmérettetésnek és számos egyéb meglepetés várja majd az eseményre kilátogatókat.  A programokon való részvétel ingyenes és mindenki számára nyitott, de helyszíni regisztrációhoz kötött.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.