Ugrás a tartalomra

Jókedv uralkodik a közösségépítő gólyatáborban

Létrehozva
Ötszáznegyven elsőéves hallgató vesz részt idén a Miskolci Egyetem gólyatáborában, amit a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezett most is. Hagyományos és újszerű programok is vártak az új egyetemistákra, akik jókedvűen vetették bele magukat az ismerkedésbe.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A vasárnap induló gólyatábor a sportnaphoz érkezett szerdán. Ekkorra már jól ismerik a diákok a Miskolci Egyetem különböző helyszíneit. Mint azt Maksa Balázs, a HÖK elnöke és a programsorozat egyik szervezője elmondta, hagyományosan minden kar igyekszik bemutatni az országban egyedülálló egyetemvárost a legújabban belépőknek. – Van, aki egyetemi túrának hívja, mások csillagtúrának, a lényeg, hogy minden épületet birtokba vegyenek majd az új egyetemisták – mondta, majd hozzátette, a hagyományos programokon túl újakat is kitalálnak időről időre a szervezők. – Idén kidobós játékkal és egy akadálypályával újítottunk be. 

Kép

Maksa Balázs beszélt arról is, hogy a gólyatáborban a karok egymással küzdenek meg amellett, hogy az egész rendezvény célja a közösségépítés. Sok feladat karspecifikus attól függően, hogy mely témakörök érdeklik a hallgatókat.

Esténként pedig együtt szórakoznak a diákok a meghívott fellépők zenés előadásain. 
A Miskolci Egyetemre idén tíz százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly. A gólyatáborban kértek védettségi igazolványt, amihez képest is „viszonylag magas számban vesznek részt a hallgatók” – fogalmazott a szervező. 

Kép

Muszbek Noémi a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban végzett, most pedig az anglisztika szakra nyert felvételt. – Már az óvodában bementem egy angol órára, amiről nem is tudtak szüleim, és azóta szeretem ezt a nyelvet, könnyen is megy, tolmács szeretnék majd lenni. Azért választottam a Miskolci Egyetemet, mert nagyon tetszik az itteni hagyományőrzés. A gólyatábor szuper, bár már elvesztettem a hangomat a sok induló kiabálásától – mondta az elsőéves. 

Turnyánszki Ákos szintén miskolci illetőségű diák. – Kézenfekvő volt, hogy városunk egyetemét válasszam továbbtanulásom helyszínéül, főleg mert szimpatikus is ez az oktatási intézmény. Jogra jelentkeztem – mondta a hallgató, aki elárulta, legjobban a tarcali kirádulásuk tetszett neki a gólyatáborból.

Ez is érdekelhet

Kiemelkedő eredményekről számolt be a Miskolcz-Revital TSE
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldKultúraSport
Magyar bajnoki arany-és ezüstérem, nemzetközi sikerek, diákolimpia győzelmek – zárja a szezont a Miskolcz-Revital TSE.
Hatalmas szülinapi bulira készül az Ildi Rider
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén lett 15 éves a miskolci zenekar, szombaton koncerttel ünnepelnek az Avasi Kvaterkán.
Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.