Ugrás a tartalomra

Hála gálával és ünnepi műsorral tért vissza a Zenita

Létrehozva
Szombat este rendezték meg a Musical és Miskolc gálát a Művészetek Házában. Az ünnepi műsor előtt a Zenita Alapítvány egy jótékonysági hála gálát is rendezett az egészségügyi dolgozóknak, hogy munkájukat megköszönje.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Fennlásának nyolcadik évfordulóját ünnepli a 2013-ban útjára indult Musical és Miskolc Gála. Első alkalommal 2019-ben, a program második felvonásában lepték meg a közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közös produkcióval. Az együttműködés nagy sikert aratott, ezért nem is volt kérdés, hogy a szimfonikusok a VIII. Musical és Miskolc Gálán is közreműködnek.

2019 októberében szárnyaikat bontogató fiatalok és elismert énekesek léptek színpadra a Művészetek Házában. A Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány ekkor adta hetedik ünnepélyes gálaműsorát. A fiatalok felkészülését idén Tunyogi Bernadett, Jancsó Dóra, Vágó Zsuzsi, Szolnoki Péter, és Cselepák Balázs mentorok segítették.

- A gála lényege, hogy a tehetséges fiatalok, már ismert és sikeres művészekkel együtt léphessenek színpadra, akik a tehetségek mentorálásában is részt vesznek - nyilatkozta korábban lapunknak Jancsó Dóra színész- énekesnő, aki hozzátette, ezért a fiatalok nem csak szóló dalokkal, hanem duettekkel és csoportos produkciókkal is készültek.

A második részében a Miskolci Szimfonikus Zenekar kíséretével folytatódott a műsor.

Ez is érdekelhet

Kiemelkedő eredményekről számolt be a Miskolcz-Revital TSE
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldKultúraSport
Magyar bajnoki arany-és ezüstérem, nemzetközi sikerek, diákolimpia győzelmek – zárja a szezont a Miskolcz-Revital TSE.
Hatalmas szülinapi bulira készül az Ildi Rider
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén lett 15 éves a miskolci zenekar, szombaton koncerttel ünnepelnek az Avasi Kvaterkán.
Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.