Ugrás a tartalomra

Fogjunk össze a miskolci énekesért!

Létrehozva
A Sztárban sztár leszek zsűrije elhalt tőle, a közönség a szerénységét szereti Csiszár Istvánnak. Ugyanígy volt ez egy másik miskolci énekessel, Veréb Tomival is. Nem hiába: Miskolc elementáris erővel ható, mégis csendes, szimpatikus sztárokat szül az utóbbi évtizedekben.
Kép
Forrás: facebook.com

Csiszár István 1978-ban született Miskolcon. Elmondása szerint szegény munkás szülők gyermeke. A Miskolci Nemzeti Színház stúdiósa volt, majd Toldy Mária stúdiójában tanult. – Munka tekintetében nem találtam meg itthon a számításaimat, úgy gondoltam, külföldön próbálok szerencsét. Ebben Kamarás Máté segített nekem az ismeretségével. Ha ő nincs, teljesen más utat vesz az életem, tehát neki köszönhetem azt, hogy most énekes-színésznek mondhatom magamat – emlékezett vissza a Sztárban sztár leszek legújabb felfedezettje. 

Németországban kezdte tehát a pályáját Mamma mia turnéval 2002-ben. – Németül ment a próza, angolul a dalok, pedig akkoriban még semmilyen más nyelven nem tudtam, csak magyarul. Kétszer hét hónap alatt megcsináltunk vagy négyszáz előadást, volt, hogy egy héten kilencet. Ott ismerkedtem meg azzal, aki segített feljutnom egy hamburgi hajóra, ahol kétszer három évet húztam le. Az etapok között Berlinben pihentem ki a mozgó jármű csodáját, pár évig főleg egy osztrák cégnek dolgoztam gála turnéban. A Szépség és a Szörnyeteggel jártam végig Németországot, Ausztriát, Olaszországot és Svájcot. Valamint voltam Che Guevara az Evitában. 

Kép
Forrás: tv2play.hu

Végül 2015-ben települt haza, véglegesen a szárazföldet választva. – Visszatekintve úgy érzem, eddig éltem ki magamat sanyarú gyerekkorom után. Végre meg tudtam venni, amit szerettem volna, nem nagy dolgokat, csak megengedhettem magamnak, hogy például egy kávéra beüljek valahova az ebéd után. Ekkor merült fel bennem, hogy kéne kezdeni valamit az életemmel, meg kéne állapodnom. Visszamentem dolgozni a berlini turnéprodukcióhoz (otthona ekkor már Magyarországon volt), ahol megismerkedtem későbbi feleségemmel, akivel van egy nyolc hónapos gyermekünk – mesélte. 

Külföld tehát végig megmaradt a színésznek, viszont párhuzamosan itthon is fellépett már. A Győri Nemzeti Színházban énekel. Az István, a királyban Torda és Koppány szerepét kapta. 

Mindezért nem láthattuk és élvezhettük eddig Csiszár Istvánt a televízióban, annak ellenére, hogy az első X Faktorba jelentkezett. – Túljutottam öt rostán, de valószínűleg nem olyan típusú fellépőket kerestek, mint én vagyok, ezért kiestem még az élő show előtt. A Sztárban sztár leszek azonban egy teljesen másfajta műsor, szeretem a felépítését és a feladatokat. Az előadók utánzását nagyon élvezem, és szeretnék minél több sztárnak a bőrébe bújni – lelkesedett az énekes, aki elárulta, korábban nem érzett késztetést arra, hogy jelentkezzen ebbe a műsorba, pedig már akkor is nézegette, milyen jó lenne így kipróbálnia magát. 

Kép
Forrás: facebook.com

Október 3-án indult az élő műsor, most vasárnap lesz a harmadik, az előző kettőben maximális pontot kapott. – Mindezt egy elő- és egy középdöntő előzte meg. Majka csapatában vagyok. Először Ákos bőrébe bújtam, majd Falcová változtam, október elején Shaggy voltam, legutóbb pedig az olasz Måneskin együttes dalát kellett elénekelnem. Most vasárnap pedig Cher képében kell keresniük a tévénézőknek. Amikor csak tehetem, nézem a koncertfelvételeit, videoklipjeit, a fülemben állandóan ő szól, hogy a hangja beépüljön a torkomba, amennyire csak lehet. Színészként állok a feladathoz, szeretném megidézni a karaktert is, ezért interjúit is felkutattam a neten, hogy magát az előadót is megértsem – mondta a versenyző, aki elárulta, van hasonlóság közöttük. – Én is tudok díva lenni, főleg, mikor éhes vagyok – nevetett. 

Szavazzunk vasárnap a Sztárban sztár leszek miskolci énekesére, Csiszár Istvánra!

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.