Ugrás a tartalomra

Van, ahol teltházzal zárják az évet

Létrehozva
60-70 százalékos kihasználtsággal működtek a miskolci szállodák karácsonykor – derül ki a Miskolc Televízió riportjából. A két ünnep között már többen választották a hoteleket, és szilveszterkor is nagyobb forgalomra számítanak a megkérdezett vendéglátóhelyek. Az óévet azonban a koronavírus miatt mindenhol visszafogottan búcsúztatják.
Kép
Fotók: Mocsári László

Hiába az ünnepi dekoráció és a felöltöztetett fenyőfa a miskolci hotelekben: a díszítés hangulatos, de karácsonykor nem sok vendég csodálta meg. Mindehhez köze lehet a koronavírusnak is, hiszen a legtöbb hely arról számolt be, hogy 24-én, 25-én és 26-án kevesebb volt a foglalás, mint a járvány előtti években. Karácsony után viszont már többen döntöttek úgy, hogy itt pihenik ki az ünnep fáradalmait.

Kép

A belvárosban működő City Hotel Miskolcban már a szilveszterre készülnek. Ugyan a nagy ünneplés elmarad, de azért számítanak vendégekre.

- Jelen pillanatban 60-65 százalékos a kihasználtság – számol be a helyzetről Kovács Kitti, szálloda- és értékesítés vezető. – Sokan az utolsó pillanatban szeretnének foglalni; érdeklődők minden nap vannak. Általában 2 éjszakát töltenek el nálunk a vendégek.
 
Miskolctapolcán is sok vendégre számítanak. A Hotel Aurorában már most látszik, hogy szinte teltház lesz. A nagy szilveszteri buli viszont a koronavírus miatt itt is elmarad.
 
- A háromnapos csomagban természetesen van félpanziós ellátás, szilveszter éjszaka pedig tartunk egy gálavacsorát. Fellépőnk nem lesz, úgyhogy egy kicsit egyszerűbb a történet, mint az elmúlt években volt, de remélem, hogy ez nem fogja a vendégek kedvét szegni – mondta Ivacs Lajos, szállodaigazgató.
 
A járványhelyzet miatt egyébként a városi tömegrendezvények is elmaradnak.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.