Ugrás a tartalomra

Ezer ajándék fesztiválbérlet a diákönkormányzat aktivitásáért

Létrehozva
A Burning Man még odébb van, de a május 26. és 28. között az Egyetemvárosban megrendezett Kamaszfesztiválon ezer miskolci diáknak lesz lehetősége ingyen részt venni. A miskolci önkormányzat ugyanis ennyi bérletet megvásárolt számukra, hogy így köszönje meg azt az önkéntes energiát, amit a Miskolc Városi Diákönkormányzat működésébe beletesznek.

A bérleteket kedden a városháza dísztermében adták át a szervezet működésében résztvevő iskolák képviselőinek, a SteelO zenekar fellépése által keretbe zárva. Veres Pál polgármester közben újból hangsúlyozta azt a tételt, amely a város ifjúságpolitikája kapcsán többször elhangzott már: az önkormányzat fontosnak tartja a fiatalok támogatását, hiszen a cél, hogy Miskolcot válasszák otthonuknak.

Kép

„Fontos számunkra az is, hogy a fiatalokat érintő kérdésekben párbeszéd jöjjön létre. Ezt segíti a Miskolc Városi Diákönkormányzat, a MIDÖK” – tért át arra, hogy maguknak a diákoknak is jelentős szerepe van ebben a folyamatban, hiszen az ő igényeik mentén kívánják alakítani a város ifjúságpolitikáját, érdekeik képviseleti fóruma pedig a MIDÖK.

Zárásként elmondta a polgármester, hogy az ajándék bérletekkel egyfelől támogatni akarják a miskolci fiatalság kikapcsolódási lehetőségeit, másrészt a városvezetés köszönetet kíván mondani a diákönkormányzatban történő aktivitásukért – jelenleg huszonhat tagintézménye van a diákképviseleti grémiumnak.

Kép

A bérleteket Szarka Dénes ifjúságpolitikai tanácsnok és Hudák Lilla diákpolgármester adták át az oktatási intézmények képviselőinek. Előbbi kiemelte: a Kamaszfesztivál egy nagyszerű lehetőség a fiataloknak, az pedig megtiszteltetés, hogy Miskolc láthatja vendégül. „Nagy reményünk, hogy az ide érkező diákok jobban megismerik, megszeretik a várost és sokszor viszontláthatjuk őket” – mondta.

Komporday Levente, a Diósgyőri Gimnázium intézményvezetője a diákönkormányzat működését értékelte, amelynek több tanulójuk aktív résztvevője. „Azt gondolom, hogy nagyon jó úton indult el a városvezetés, és ez tanévről-tanévre lesz egyre aktívabb, illetve emelkedni fog a résztvevő diákok száma” – fejtette ki véleményét.

Kép

A bérletek a május végi Kamaszfesztiválra érvényesek, amely rendezvény úgy definiálja magát, mint „a tanév végi osztálykirándulások országos gyűjtőprogramja”. Magyarán a szervezők elképzelése szerint az osztálykirándulásra induló általános- és középiskolás fiatalok egy közös központi helyszínre – jelen esetben a miskolci Egyetemvárosba – utaznak el, ott pedig fesztiváljellegű, többnapos programon vesznek részt.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.