Ugrás a tartalomra

Felerősítik a hangjukat a MIHŐ-nek köszönhetően

Létrehozva
Programjaikhoz hangosító berendezést, a közelgő gyermeknapra pedig labdákat ajándékozott a Mesevár óvoda számára a MIHŐ Kft.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A nevelési intézményben kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és a környezettudatosságra való nevelésre. Legyen szó víz világnapjáról, föld világnapjáról, madarak és fák napjáról - az óvoda programokkal készül. Mint Kovalik Péterné óvodavezetőtől megtudtuk, évente kétszer tartanak olyan családi délutánokat is, ahol a hatalmas udvarukon változatos programokkal várják az ovisok családjait. Ezeken az eseményeken pedig jól jön a hangosítás.

- Régi már a kapcsolatunk a MIHŐ-vel, a vállalat több alkalommal támogatott minket valamilyen formában. Most hangfalakat és mikrofon szettet kaptunk, szeretnénk ugyanis élménydúsabbá tenni a programjainkat. Hálásak vagyunk a nagyvonalú felajánlásért, ritka az ilyen tartós és szoros kapcsolat. Bízunk benne, hogy még hosszú évekig élvezhetjük a MIHŐ támogatását - tette hozzá.

Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa is megerősítette, évtizedek óta szoros kapcsolatot ápolnak a központjuk szomszédságában, a Könyves Kálmán utcában található óvodával.

- Rendszeresen hozunk nekik ajándékokat, ők pedig szívesen jönnek a mi rendezvényeinkre - beszélt a kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatról, hozzátéve, az óvoda vezetésétől mindig megkérdezik, mire van éppen a legnagyobb szükség, és igyekeznek ebben segíteni.

- Mivel a járvány csillapodásával újra tudnak programokat szervezni, ahová a szülőket is várják, ezért kérték a hangosító berendezést. Ráadásul hétvégén gyermeknap lesz, ezért a kicsik számára labdákat vásároltunk - mondta.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.