Ugrás a tartalomra

A Bükkalja szépségeit felfűző bicikliút épülhet

Létrehozva
Egy lépéssel közelebb került a kivitelezéshez a Miskolc és Eger között, a Bükki Nemzeti Park déli oldalán létre jövő bicikliút.

Miskolc és Eger között összesen 47,2 kilométer hosszúságú kerékpárút kivitelezését készíti elő egy a TED-en megjelent közbeszerzés - írja a Magyarépítők.hu. A kiírás 16 részprojektet határoz meg Miskolc felől Eger irányába haladva, egybevágóan a korábbi tervezői közbeszerzéssel, amely a Bükki Nemzeti Park déli oldalán határozta meg az útvonalat.

Az akkor megjelentek szerint 32 kilométer hosszon teljesen új kerékpárút-nyomvonal létesül, 10,75 kilométer hosszon felújítás lesz, míg 4,45 kilométeren kijelölés keretében kell az egybefüggő kerékpárutat megtervezni.

A projekt fontos elemeként Bogács bekötését is belefoglalták a beruházásba.

A korábbi hirdetmény egy, a turisták és kerékpárral kirándulók számára vonzó északkelet-délnyugat útvonal létrehozását tűzte ki célként - arra építve, hogy a Bükkalja a történelmi emlékekben és természeti szépségekben egyaránt gazdag.

A szakaszokról ITT olvashat bővebben.

(Külső képünk illusztráció, fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.