Ugrás a tartalomra

Újabb tematikus városnézés – ezúttal „Orgonák Éjszakája”-jeligére 

Létrehozva
A Tourinform Miskolc által szervezett belvárosi tematikus séták sora augusztusban egy különleges városnézéssel bővült. 
Preview Image
Képgaléria: Mocsári László 

Az Orgonák Éjszakájához kapcsolódóan – a Filharmónia Magyarországgal közös szervezésben – augusztus 6-án olyan sétán vehettek részt az érdeklődők, amelyen nemcsak szó volt a hangszerek királynőjéről, hanem két helyszínen meg is hallgathatták azt.

Az Avasi református templomban és a Kakastemplomban Herczeg Zoltán orgonaművész be is mutatta, és meg is szólaltatta ezt a csodálatos hangszert.

Kép
A mintegy száz hallgatózó-bámészkodót ezúttal is a MIDMAR idegenvezetője, Kupcsik Sarolta kalauzolta.

A rendhagyó időpontra meghirdetett városnézés kapcsolódott ahhoz az országos rendezvénysorozathoz, melynek célja ennek a különleges hangszernek a megismertetése a szélesebb közönséggel.

A másfél órásra sikeredett sétaprogram a Kakastemplomban zárult, ahol 18 órától orgonakoncertet hallhattak a résztvevők. Augusztusban további OrgonaPont hangversenyekre is sor kerül Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.