Ugrás a tartalomra

Közelebb hozták a csillagokat

Létrehozva
Szakemberek és amatőr csillagászok települtek ki pénteken a Generali Aréna előtti térre, hogy eszközeiken keresztül megmutassák az égbolt szabad szemek elől rejtett csodáit. Bárki számára láthatóvá vált a Szaturnusz, a Neptunusz, a Hold és más csillaghalmazok.

A Magyar Csillagászati Egyesület indította el az Egy hét a csillagok alatt nevű országos rendezvénysorozatot. A cél közelebb hozni az emberekhez a csillagászatot, ennek érdekében – más programok mellett – több mint 80 helyszínen tartottak távcsöves bemutatót, előadásokat.

Kép
Fotók: Tajthy Ákos

„A csillagos égboltot nagyon sokan nem ismerik. Felnéznek, látnak égitesteket, de igazából nem tudják, hogy mik azok” – kezdte Leitner Zsolt, a Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló szakkörvezetője, hogy mit értenek a tudományuk emberközelibbé tételén.

„Ha fizikailag nem is tudjuk lehozni a csillagokat, a távcsöveken keresztül meg tudjuk mutatni nekik!” – folytatta.

Így alakult, hogy augusztus 12-én Miskolcon is lehetősége nyílt az érdeklődőknek csillagokat csodálni a Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló, Magyar Csillagászati Egyesület helyi csoportja és a Miskolci Amatőr Csillagászok Észlelő Köre jóvoltából. Az időpont egyébként nem véletlen, hiszen ekkor haladt el felettünk a Perseida meteorraj, bár őket pont nehezebb lencsevégre kapni, mivel mozognak.

Kép

A négy kitelepült távcsövet – lencséseket, tükröseket és a kettő keverékét – fix pontokra állították be a szakemberek, majd ezeket időről időre újrahangolták. Így megvillantotta magát a Szaturnusz, a Neptunusz, a Hold és más csillaghalmazok. A szervezők becslése szerint közel 300 ember örömére.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.