Ugrás a tartalomra

Megfűszerezték a Szinva Örökség Napokat

Létrehozva
A Szinva Örökség Napok menüjét egy olaszos, de a diósgyőri színekkel is harmonizáló étellel fűszerezte meg az Acéllábos című korábbi gasztronómiai műsorunk stábja a szombaton forgatott bemutatófűzés során a Vár utcában.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Bájer Máté műsorvezető ezúttal egy halas ételt álmodott meg, ha már a várost átszelő patak adta a nevét Miskolc legújabb programsorozatának. Ehhez pedig kitűnően passzol - gondolta - egy kicsattanóan piros sültparadicsom-leves, már csak azért is, mert így megvan a tisztelgés is a piros-fehér diósgyőri klub és szurkolói irányába.

- Ahogy korábbi nézőink megszokhatták, ez egy bemutatófőzés volt, az Acéllábos egy különkiadását forgattuk le, csatlakozva a Szinva Örökség Napok programsorozat szellemiségéhez - mondta el érdeklődésünkre Máté.

Elárulta azt is, hogy ilyen levest hallal még nem készített korábban, kíváncsi is volt, mi fog kisülni belőle.

Kép

- Ez egy jó olasz étel, de nem egy tipikus betűtésztás, cukros paradicsomleves, hiszen ennél minden zöldséget egyben lepirítunk, amivel jobban kijönnek és összeérnek az ízek, majd ezt pürésítjük. Főleg az olaszos fűszerezéssel szépen fog dominálni a leves, amihez akár lillafüredi pisztrángot is bátran párosíthatunk. Most forgatással együtt legalább két óra, amíg elkészül, de otthon, a konyhában, bő fél óra alatt összedobhatunk egy sültparadicsom-levest hallal - ajánlotta figyelmünkbe.

A felvételt a jövő hét folyamán láthatják majd a minap.hu-n.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.