Ugrás a tartalomra

Szűkített nyitvatartásra állnak át a Cinema City mozijai az elszálló rezsiárak miatt

Létrehozva
Hétköznapokon elmaradnak a délelőtti vetítések, a filmszínházak csak délután nyitnak majd.

November 17-től hétköznaponként a Cinema City (CC) mozijai a fővárosban 15 órakor nyitnak, míg vidéken 16 órától lehet majd filmeket nézni. Hétvégenként, illetve majd a téli szünetben a rend a megszokott marad, így akkor a délelőtti, vagy kora délutáni vetítésekre is lehet jegyet váltani – írja az IGN Hungary.

Buda Andrea, a CC PR- és marketingigazgatója a portálnak elmondta, azért ezt a megoldást választották, mert Budapesten 10 és 15 óra közötti, vidéken pedig 10 és 16 óra közötti időszak az, ami a legkisebb forgalmat generálja. Azt egyelőre nem tudják, hogy meddig lesz érvényben a holnaptól induló megváltozott nyitva tartási rend, aminek bevezetésére természetesen az elszabaduló rezsiárak miatt van szükség - mondta.

Hozzátették ugyanakkor, hogy az intézkedés a karácsonyi időszakot és a téli szünetet nem érinti, abban a három hétben délelőtt is üzemelnek majd a vetítőgépek.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.