Miskolci Napló: Ha azt mondom:2021. július 2., erről mi jut az eszedbe?
Pataky Attila: A 70. születésnapom. Felemelő pillanat volt, amikor az Arénában az Edda-táborral közösen megünnepeltük 2021. december 28-án. Ez volt a csúcsok csúcsa, a leg-leg, 48 év a hátam mögött, bennem, bennünk. Fantasztikus élményt jelentett a majd három órás koncert. Ezzel párhuzamosan Orsi, a feleségem meglepetéspartit szervezett számomra. Néhány barátja szállt be, hogy segítsen neki, teljesen “elaltattak”. Úgy volt, elmegyünk otthonról, Budajenőről, majd visszatértünk: 40-50 közeli barátom köszöntött. Fergeteges buli kerekedett, ennél több nem is kell, így kerek.
MN: Most hazai pályán, a DVTK Arénában léptetek fel…
PA: Olyan nyár van mögöttünk, hogy valami miatt minden bulink szuper jól sikerült. Azt hiszem, csúcson vagyunk a 48 évvel. Miskolcra a Retro 1, 2-nek vegyített változatát, legjobb dalait, legizgalmasabb pillanatait hoztuk: mindenki megtalálta benne azt, amit szeretne hallani. Becsületesen készültünk rá, a maximumot akartuk nyújtani a közönségnek. Ez a tapsok visszajelzéseiből úgy tűnt, sikerült.
MN:A novemberi két nagykoncerteteket – a miskolcit és a szegedit – Kiss Zoltánnak, Hagymának ajánlottátok…
PA: Így van, megemlékezünk munkatársunkról, barátunkról, útitársunkról, aki 28 éve szállította a zenekarunkat, de már nem kanyarodik be soha többet az Edda-busszal, mert kerékpárbalesete az életébe került. Hagyma csodálatos egyéniség volt, jó humorú, vidám alkat, 7 millió kilométer balesetmentes vezetéssel, nagy–nagy türelemmel. Elmondhatatlanul hiányzik nekünk. Tettem egy ígéretet, hogy nem hagyja el durva szó a számat, nem türelmetlenkedek. November 8-án reggel óriási ködben utaztunk vidékre, az első szituációnál egy pillanatra a régi lettem, de megjelent Hagyma arca, és kisimult benne, előttem az út. Ezután is béke és szeretet lesz vezetés közben.
MN: Mi a titka annak, hogy nem fog rajtad az idő?
PA: Látszik az, csak ügyesen leplezem – mondja nevetve. Azt hiszem, a rockzene konzervál, fiatalon tart, ez az egyik legfontosabb. A másik a szenvedély, a humor, amit genetikailag vagy hozunk magunkkal, vagy nem. Ez nagyon kell az élethez. A harmadik pedig a kitartás, ma már tudom mekkora érték, amit a Teremtő Isten adott: énekelhetek, dalokat írhatok, és boldogságot adok vele az embereknek. Ez óriási ajándék, ezt meg kell becsülni nagyon. Ehhez tartozik, hogy tényleg ízzig-vérig profik vagyunk. Tudjuk például erre a bulira is hogy kell készülni, mit kell átnéznünk, javítani rajta. Ha a legjobbal indulok el, akkor már a színpadra fellépni könnyebb. Lazának lenni, akár hülyéskedni, hiszen profi módon minden ott van a kézben. A rockzene eleve a pillanat varázsa, nem köt minket semmi. Ha azt látom, hogy egy szép leány felkiabál a fiúja nyakából, hogy az Érzés című dalt szeretné hallani, akkor a 242 dalunkból elővesszük.
MN: Álmodtál egy világot 1980-ban. Mit változott ez?
PA: Az én világom, amit magamnak és a dalokon keresztül az Edda-tábornak gondoltam, az úgy megvalósult. Az, hogy a másik pólus, az egyre tébolyultabb világ száguld a szakadék felé, azt nem én csináltam, az biztos, de te se valószínűleg. Szomorúan tekintek erre a folyamatra. Dalaimmal, hitemmel mindent elkövetek, hogy ne úgy legyen, amit a Dark, a sötét oldal elképzel, szán nekünk. Akadjon a csutka a torkukon!
MN: Milyen gyakori úticél Miskolc?
PA: Ahogy az életem hozza, nincs betervezve, amilyen gyakran tudok, megyek. Családi problémáim olykor elfoglaltak az eddásságom mellett. Saját egészségemet kellett kupálni, vagy éppen a mocskos, tetves Covid nevű rémálom, amit ránk szabadítottak. Ez állított meg, hogy ne az élet, a boldogság, ne Miskolc felé forduljak. Szívem mélyén Miskolc a minden. A születési hely számomra meghatározó. Ide köt ifjúságom minden első élménye, amit a szívemben őrzök. Itt volt az első sikerem, örömtáncom. Kitörölhetetlen emléket jelent mindenekelőtt a Vasgyár, a DVTK, a Forint oldal, a villanytelepi strand, a hajdani moziépületek. A szívemben örökre megőrzöm az egykori acélvárost.
MN: Egy rocklegenda tartogat-e újdonságokat rajongóinak?
PA: A mi közönségünk minket vár. Pont ez az egyik erősségünk: mi a 100-200-as klub, de a 20 ezres publikum előtt is ugyanúgy játszunk, olyan minőségben, amit elvárnak tőlünk. Elsősorban szórakoztatni indulok el. Rájöttem, roppant nemes foglalkozás a miénk: jó érzés boldogságot, mosolyt csalni az arcokra. Természetesen van dalaimban tanítás is, jó részük komoly mondanivalót hordoz. Ha valaki meghallja, hogy mit írtam bele, akár még segíthet is neki.
MN: Végül szóljál arról, hogy alakult fiaid életútja?
PA:Az alma úgy látszik nem esett messze a fájától. A nagyfiam, Gergő saját zenekarral, a Pataky Művekkel turnézik, mely lassan tízéves múltra tekinthet vissza. Megtaláljuk egymást a színpadon, tudunk együtt létezni. Nagy vágyam teljesedett be ezzel. Unokám, Lilike 18 éves, szép és okos is, kell még ennél több? Fiatalabbik fiam, Attila Csaba. Négy-öt éve gitározott, most épp nem, pedig tele van ritmussal, de hát érettségire készül. Hetedikes korában Mi akarsz lenni? címmel dolgozatot írattak velük, ő helyesen azt vetette papírra, hogy boldog akar lenni. Találja meg önmagát. Ha visszatér a gitárhoz, segítek neki. Ha nem, csináljon bármit, csak szívből tegye, legyen boldog felnőtt. Mi Gergővel a színpadon érezzük jól magunkat.
