Ugrás a tartalomra

Hagyományos disznótoros vigassággal készültek a Mexikó-völgyben 

Létrehozva
Sült hurka, kolbász, oldalas, toroskáposzta, üstben főtt húsleves, hagymás vér, csülkös cipó is szerepelt annak a szombati összejövetelnek a kínálatában, melyen kedvelt ízekkel és vidám hangulattal indították el az esztendőt.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A gasztroprogram egy hatrészes sorozat első rendezvénye a Miskolci Kulturális Központ szervezésében és a Diósgyőri Party-Service kivitelezésében. Az eseményen – ahol első kétszáz vendég ajándék kóstolót és forróitalt kapott – déltől hangulatkeltő örökzöld melódiák fűszerezték a jókedvet: egy órától az Agyagbanda is muzsikált. A kültéri helyszínre házikedvencekkel is érkezhettek a vendégek.

Kép

A kezdeményezés a TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00003-LEGYÜNK EGYÜTT, TEGYÜNK EGYÜTT! projekt kapcsán jött létre. A következő alkalom február közepén Kocsonyahétvége március közepén Bográcsoshétvége lesz.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.