Ugrás a tartalomra

Egy ideig nem látogatható az edelényi Coburg-kastély

Létrehozva
Az edelényi mellett a péceli kastély látogathatóságát is felfüggesztik, és országszerte mintegy 170 dolgozót küld el a Nemzeti Örökségvédelem.
Kép
Forrás: az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély honlapja

Az MTI-nek kedden elküldött levelében az energiaárrobbanással, a gazdasági válsággal és az ukrajnai háborúval indokolta a csoportos létszámcsökkentést a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Azt írták, hogy „mivel a társaság jelentős mértékben racionalizálja működését, kényszerű döntés született az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély és a péceli Ráday-kastély látogathatóságának felfüggesztéséről, illetve a budapesti központban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyében 168 munkavállaló csoportos létszámleépítéséről” – fogalmaztak.

Közölték azt is, hogy a „kényszerű lépéssel” a társaság munkavállalóinak száma 780-ról 612-re csökken, az ő munkahelyüket a hatékonyságnöveléssel, racionalizálással sikerül megőrizni.

A társaság országosan 50 műemlék, köztük 18 kastély és 12 vár üzemeltetését végzi.

Az edelényi kastély felújítására egyébként 900 millió forintos uniós támogatást költöttek, 2015-ben készült el, új állandó kiállítások is nyíltak, valamint a Kastélysziget teljes rehabilitációja is megtörtént, visszakapta a kastély mögötti sportpálya eredeti funkcióját: újra park lett belőle.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.