Ugrás a tartalomra

A tetemvári temetőkbe vezet ezúttal a garantált városnéző túra

Létrehozva
Mulandóságunk emlékei címmel indítja el soron következő tematikus városnézését a Tourinform Miskolc szombaton, április 8-án.

A nagypénteki, húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó séta során a résztvevők idegenvezetővel keresik fel a református Deszka temetőt, ahol megtudhatják, kiknek a védett síremlékei találhatók ott, és hogy miért különböző évszámok mellett szerepel a BE monogram a temető kapuin. Felkereshetik többek közt a legendás Bató-család és más, a város történetében fontos szerepet játszó miskolci sírját - írja hétfői közleményében a városháza sajtóosztálya.

Felhívják arra is a figyelmet, hogy a tematikus városnézéseken a szervezők arra is törekednek, hogy olyan helyeket, látnivalókat is bemutassanak, amelyek általában nem, vagy csak külön engedéllyel látogathatók. Ez alkalommal a Hősök temetőjében tehetnek egy sétát az érdeklődők, ahol egymás mellett nyugszanak magyar, német és szovjet katonák.

A városnézés április 8-án, szombaton 10 órakor indul a Tourinform Miskolc irodából. Jegyet indulás előtt, a helyszínen lehet váltani.

Bővebb információt ITT olvashat az eseményről.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.