Magyarországi mozikban is meghallgathatják a rajongók a Metallica új lemezét, a hivatalos megjelenés előtt egy nappal. A 72 Seasons című anyag április 14-től érhető el, de április 13-án már lehetőség lesz megismerni a legendás amerikai csapat tizenkettedik albumát.
A Metallica-lemez premierjéhez kapcsolódó mozis eseményt világszerte megrendezik, ehhez harmincegy hazai filmszínház kapcsolódik - közölte a forgalmazó Pannónia Entertainment az MTI-vel.
A mintegy kétórás esemény április 13-án 19 órakor kezdődik, eredeti nyelven. Nem csak az új dalokat hallhatják az érdeklődők, a műsorhoz exkluzív, az együttes tagjaival készült képanyag társul. Az általános interjúkon túl kulisszák mögötti felvételek az albumról, az új dalokról, azok történetéről, arról, miként készült minden szerzeményhez videoklip is.
A 72 Seasons anyagát a koncerthangzáshoz talán leginkább közel álló mozis Dolby Atmos 5.1 hangrendszerrel lehet a mozikban meghallgatni 24 órával a valódi megjelenés előtt. Kislemezként tavaly november óta már öt dal megjelent, április 14-től a teljes album elérhető lesz valamennyi ismert formátumban.
Az 1981-ben alakult Los Angeles-i csapat eddig tizenegy stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Hardwired... to Self-Destruct 2017-ben jelent meg. A Metallica lemezei több mint 110 millió példányban keltek el világszerte. A kilencszeres Grammy-díjas Metallica első lemeze, a Kill 'Em All 1983-ban jelent meg, az akkori felállásból James Hetfield (ének, ritmusgitár), Kirk Hammett (szólógitár) és Lars Ulrich (dobok) ma is a Metallicában játszik, 2003 óta Robert Trujillo a basszusgitáros. Az együttes legsikeresebb dalai közé tartozik a One, az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, az Until It Sleeps, a The Memory Remains és a The Day That Never Comes.
A zenekar eddig hat alkalommal lépett fel Magyarországon, legutóbb 2018 áprilisában a Sportarénában.
Az április 13-i magyarországi Metallica-eseményt tizenkét budapesti mozi mellett Debrecenben, Dunaújvárosban, Egerben, Győrött, Jászberényben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon (Cinema City Miskolc Pláza), Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen rendezik meg.
Magyar mozikba is elhozzák a Metallica-albumpremierét
Létrehozva
Az eseményt tizenkét budapesti mozi mellett több vidéki helyszínen, köztük Miskolcon, Cinema Cityben is megrendezik.
Ez is érdekelhet
Tíz festési technika
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.