Ugrás a tartalomra

Ezúttal a daganatos gyermekek támogatásáért varr a miskolci tetoválóművész

Létrehozva
Egy 10 órás munkanap alatt tucatnyi tetoválást tervez elkészíteni Pogonyi Viktor, az így befolyt összeggel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját szeretné támogatni.
Kép

A miskolci tetoválóművész az egyik kereskedelmi csatorna esti közéleti műsorában látott egy riportot az alapítvány munkájáról, a támogatott gyerekekről. Azonnal tudta, hogy valamilyen formában segíteni szeretné őket.

- Bevallom őszintén, megfogott, hogy mindannyian milyen boldogan mosolyognak - idézte fel Pogonyi Viktor. - Az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg 4-5 évesen bátrabbak és keményebbek, mint én valaha életemben lehetek, tehát elkezdtem keresni annak a módját, hogyan segíthetnék rajtuk. Hamar meg is találtam az e-mail címet, és az alapítvánnyal elkezdtük szervezni, megbeszéltük a koncepciót, majd kitűztük az időpontot az akcióra.

És hogy ez miből áll? Most szombaton egyórás bontásban tetovál majd reggel 8 órától este 6-ig. A kikötés, hogy egy-egy tetoválás 10x10 centiméter maximális méretben készül, a vendégek egyszerű linework (vonalrajz) mintákat választhatnak a Viktor által tervezett, és megosztott mintákból, de lehet saját ötlet is. Mindezt 10 ezer forintos jelképes áron.

- Ezen felül, aki nem szeretne tetováltatni, segíteni viszont igen, annak lehetősége nyílik támogató jegyet is vásárolni, ennek nincs értékhatára. A befolyt összeggel a nap végén 100 százalékban az alapítvány munkáját támogatom - mondta el.

Az általa készített foglalható flasheket a következő napokban fogja kiposztolni Facebook-oldalán.

Hozzátette Viktor: "ha rajtam múlna, a nap végén hétszámjegyű lenne a befolyt összeg, de nyilván ismerem a szakmai határokat, így azt mondom, hogy a 10 óra alatt összesen 13-14 minta fog elkészülni, tehát valahol 100-150 ezer forint között van a célpont".

Viktor nevét már korábbi felajánlások kapcsán is ismerhetjük: először tavaly júniusban írtunk arról, hogy a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítványt is támogatta a Bató-házban dolgozó fiatalember, majd decemberben - szintén az alapítványon keresztül - a menhelyi állatokon segített.

- Már előre nagyon boldog vagyok, hiszen már a mostani akció meghirdetésének napján azonnal hét időpontot foglaltak le. Ez megerősít abban, hogy sikerült átadni a saját gondolatmenetemet a vendégeimnek: ezen a napon nem az a lényeg, hogy tarkóig legyél varrva, hanem az, hogy segíts - fogalmazott, egyúttal köszönetét is kifejezve Szmolár Márknak, valamit az egész Inkness csapatnak, hogy a napi szükséges felszerelést biztosítják számára erre az eseményre.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.