Ugrás a tartalomra

Éremeső a Miskolcz-Revitalnál, nemzetközi versenyek is szerepelnek a folytatásban

Létrehozva
Sikeresen szerepeltek a Miskolcz-Revital TSE táncosai a magyar bajnokságban, a ranglista, a Diákolimpia és a klubközi versenyeken egyaránt.
Kép
Fotók: magánarchívum

A Területi bajnokság óta a Miskolcz-Revital TSE versenyzői minden hétvégén valamilyen megmérettetésen jártak, ahol sikert sikerre halmoztak.

– Magyar bajnoki középdöntő gyermek korosztályban, Latin Ranglista elődöntő, rengeteg érem a pontszerző klubközi versenyekről és a Diákolimpiáról. Junior és ifjúsági versenyző csapataink többszörös arany minősítései – csak, hogy a legszebb eredményekből említsünk párat – sorolta a sikeres szerepléseket Süttő Roland és Süttő-Tombácz Anikó vezetőedző.

Kép

Felhívták arra is a figyelmet, hogy a szezon nemzetközi és klubközi megmérettetésekkel, csapatversenyekkel, edzőtáborokkal folytatódik. Mindezek mellett pedig rengeteg fellépési felkérésnek tesz eleget a Miskolcz-Revital TSE.

Kép

Eredmények a teljesség igénye nélkül:

Sipter Márk-Tóth-Zádeczki Laura
Siklós junior II E latin: 14/1. hely
Szombathely ifjúsági D latin: 12/1. hely
Eperjes felnőtt-ifjúsági D latin: 12/1. hely

Tóth Elizabet szóló gyermek E latin
Budapest 13/1. hely
Diákolimpia Kaposvár: 56/1. hely
Szombathely 4/1. hely

Kép

Tisza Vince-Kovács Tekla
Siklós gyermek II E latin: 11/1. hely
junior I E latin: 12/1. hely
Budapest gyermek II E latin: 9/1. hely
Szombathely gyermek II E latin: 5/1. hely
Gyermek Latin Magyar Bajnokság: 18/10. hely (középdöntő)

Mácsi Boglárka szóló junior E latin
Budapest: 28/1. hely
Szombathely: 6/1. hely
Diákolimpia: 37/3. hely

Garas Jázmin szóló ifjúsági latin
Budapest: 3/1. hely

Kép

Kőhegyi Imre-Varga Popovics Regina
Eperjes ifjúsági-felnőtt C latin: 6/1. hely
Szombathely ifjúsági C latin: 13/4. hely

Flekács László-Nagy Szonja
Mór Ifjúsági-Felnőtt Latin Ranglista: 51/16. hely (elődöntő)
Felnőtt Latin Magyar Bajnokság: 54/25. hely

Apró Marcell-Szabó Csenge
Eperjes felnőtt B latin: 12/5. hely
Felnőtt Latin Magyar Bajnokság: 54/36. hely

Farkas Péter-Koleszár Liliána
Felnőtt Latin Magyar Bajnokság: 54/48. hely

Povázsay Csanád-Ötvös Dóra
Budapest junior II E latin: 25/13. hely

Kép

Kovács Titanilla szóló junior E latin
Budapest 28/3. hely
Diákolimpia Kaposvár 37/4. hely

Molnár Vivien szóló ifjúsági E latin
Budapest 13/4. hely

Virosztkó Jázmin szóló junior E latin
Budapest 28/5. hely

Zalasch Kincső szóló junior E latin
Budapest 12/4. hely

Vasas Dorka szóló gyermek E latin
13/4. hely

Kép

Csapatok:

Napfény Társastánc Fesztivál Szeged
Junior csapat
Flip&Flop&Fly - arany minősítés
Disco latin mix - arany minősítés

Ifjúsági csapat
Texas - arany minősítés
Mi gente - arany minősítés

Az edzők köszönetet mondanak továbbá Baráth Péternek, Flekács Lászlónak, Hercsik Zsuzsannának, Lükő Dalmának és Mátyus Majának.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.