Ugrás a tartalomra

Vegye-vigye parti - közösségi bolhapiac és ruhafo[ꓤ]gó a DOKK Humánkikötőben

Létrehozva
Ami az egyik embernek már régi, az a másiknak új.
Kép

Az esemény célja, hogy a szervezők felhívják az emberek figyelmét a használt dolgok értékességére és a környezettudatos gondolkodás fontosságára. Ezt a célt szolgálja a Vasgyári úton található DOKK színháztermében és közösségi tereiben kialakított bolhapiac és ruhaforgó. A bolhapiacon jó állapotú játékokat, könyveket, ruhákat, használati tárgyakat, dísztárgyakat lehet eladni és olcsón venni. A ruhafo[ꓤ]gó pedig egy közösségi turi, ahol lehetőségünk van a már nem használt, de jó állapotú ruháink továbbadására. A cserére ajánlott ruhák, kiegészítők közös asztalokra kerülnek, hogy minden résztvevő átélhesse a közösségi turi élményét.

- A Vegye-vigye parti a megújult DOKK Humánkikötő harmadik rendezvénye, amelyben a Montázs Egyesület a korábbiak mellett új szerepben is megmutatkozik - tájékoztatta lapunkat Püspöki Péter egyesületi vezető. - A DOKK elsősorban színházi és drámapedagógiai tevékenységéről ismert a miskolciak körében, a mostani rendezvényünkkel azonban azt is meg szeretnénk mutatni, hogy a DOKK színházi előadások és táborok mellett sokféle más közösségi eseménynek is kiváló helyszíne lehet.

A Vegye-vigye parti ideje alatt megnyitják az első miskolci kultúrportát, ahol házi készítésű szörppel, süteményekkel, valamint színházi és irodalmi csemegével várják a látogatókat. A kultúrporta területén felállított színpadon jelenetek, diákelőadások, egyéni bemutatkozások kapnak helyet. A megfáradt csereberélőket adománybüfé várja, ahol limonádéval és versekkel szolgál a Montázs.

Kép
Püspöki Péter

A DOKK pincében és a padlásgalérián pedig kiállítás várja az érkezőket. A padlászugban megbúvó cselédszobában irodalmi kuckót rendeznek be. Az óvodás és kisiskolás korú gyerekekre is gondoltak, őket játékos vetélkedők várják az udvaron.

- A rendezvény ingyenes, de a DOKK fejlesztése érdekében várjuk és köszönettel fogadjuk az adományokat, amik a közösségi konyha fejlesztését szolgálják - tette hozzá Püspöki Péter.

Az eseményről további információkat a Montázs Egyesület honlapján, valamint Facebook-oldalán olvashat.

A Montázs Egyesület közel két évtizede foglalkozik gyermekek és fiatalok színházművészeti nevelésével, emellett alternatív színházi műhelyként felnőtt és ifjúsági előadásokkal és programokkal igyekszik gazdagítani Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén kulturális életét.

2017-ben új, saját használatban lévő székhelyre költöztek a Vasgyári út 35. szám alá. A helyszín adottságai lehetővé tették, hogy az egyesület a kulturális és oktatási tevékenységeit komplex rendszerbe szervezve, a térségben egyedülálló kulturális és közösségi teret hozzon létre: ez lett a DOKK Humánszolgáltató Központ és Közösségi Tér, röviden DOKK Humánkikötő.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.