Ugrás a tartalomra

A víz szalad, az utazás marad

Létrehozva
A Globus Travel 25 éve foglalkozik a városunkban nemzetközi utazásszervezéssel. Nekik tettük fel a kérdést: hol nyaralnak a miskolciak?
Kép
Fotó: Pixabay


A budapesti székhely mellett Miskolcon, Ózdon és Kazincbarcikán működnek irodáik, így teljes mértékben rálátnak a borsodiak utazási igényeire, valamint arra, hogyan változtak a vármegyében az emberek utazási szokásai az elmúlt negyed évszázad során.

- A tavalyi év volt az első a világjárvány óta, amikor szabadon lehetett nyaralni menni. Szerencsére két dolog kiderült a foglalási adatokból: a miskolciak szeretnek utazni, és a pandémia nem vette el ettől a kedvüket – fogalmazta meg tapasztalatait Angyal Enikő, a Globus Travel Kft. tulajdonos ügyvezetője, aki szerint a korábbiakhoz hasonló élénk érdeklődés jellemezte náluk a 2022-es nyarat.

- Idén kérdéses volt, hogyan sikerül az előfoglalási időszak. Az utazások ára – az energia, a benzin és a kerozin áraival együtt – jelentősen drágult. Szerencsére erős volt ez az időszak is.

A repülés a kedvenc

A Globus Travel értékesítésének 90 százalékát teszik ki a repülős utak. Emellett az adott évszak is nagyban meghatározza, milyen régiót szemelnek ki többen.

- A nyári időszakban elsősorban a Földközi-tenger partvidéke emelkedik ki, persze ilyenkor is vannak, akik egzotikus célpontokat választanak. Hideg évszakokban pedig a „télből a nyárba” utak a jellemzőek. Ha ár-érték arányban vizsgáljuk a kérdést, akkor még mindig Törökország a legjobb.

Angyal Enikő azt is elmondta, hogy Törökország három tengerparti nyaralóhelyéből a magyarok többnyire Antalya régiót ismerik ezek közül, mert oda indulnak közvetlen charter járatok, de a Globus Travellel idén az Égei-tengerhez, Izmirbe is utazhatunk. A miskolciak számára még vonzóbb célponttá teheti a török nyaralást, hogy az országba heti több járat is indul Debrecenből.

Drága szükséglet

- Az elmúlt 25 év tendenciáit nézve afelé tartunk, hogy az utazás egy szűkebb, fizetőképes réteg privilégiumává válik. Nem alapértelmezett nyaralási forma, mint 10-15 évvel ezelőtt, amikor bárki néhány ezer forintért foglalhatott magának egy fapados repülőjegyet.

Azt látjuk, hogy ez a fizetőképesség itt, Észak-Magyarországon is megvan, mindig is megvolt. Nem lehet azt mondani, hogy innen kevesebben utaznak. Mostanra hozzászoktak az emberek annyira az éves külföldi pihenéshez, hogy nem is szeretnének erről lemondani. Aki ki akar szakadni az egész éves munkából, és a családjával tölteni az időt, ha megteheti, rááldozza a pénzt a drágulás ellenére is.

A pandémia egy másik, aggasztó jelenséget is hozott magával a szegmensbe.

- Az ügyfelektől sorban halljuk, hogy annyira megdrágultak a belföldi szálláshelyek, hogy nem éri meg azokat választani. Egy egyhetes all inclusive balatoni nyaralás egy család számára 500-600 ezer forint. Közel ennyiért már repülős utazást is találnak, a kedvelt külföldi célpontok esetében pedig nincs időjárási kockázat, nem kell attól félni, hogy egy esős hét elmossa a pihenést.
A belföldi szállodaiparra nemcsak a vírus, de az energiaválság is hatással volt.

- Drága a munkaerő, költséges a működés. Emiatt lassan közelít egy tengerparti nyaralás árához az az összeg, amit az itthoni szálláshelyek elkérnek. Ezért is választják többen a külföldi úti célokat – véli Angyal Enikő.

Bájer Máté
 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.