Ugrás a tartalomra

Kalandtábor és úszásoktatás a Kemény Dénes uszodában

Létrehozva
Idén nyáron már tizedik alkalommal rendezik meg a Kalandtábor elnevezésű nyári napközis tábort.

A Miskolci Sportcentrum június 19 – augusztus 11. között azoknak a 6 -14 éves korú gyerekeknek a jelentkezését várja, akik sokoldalú aktív mozgással, sportolással szeretnék eltölteni a vakáció egy részét. A helyszín a Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a hozzá tartozó Kalandpark, amely változó időjárási körülmények között is biztosítja a komfortos körülményeket.

A korábbi évek jól bevált gyakorlata és a pozitív visszajelzések alapján a program gerincét a differenciált úszásoktatás, illetve a Kalandparkban lebonyolított mászás – csúszás alkotja, de ezek mellett különböző ügyességi feladatok, sportjátékok szerepelnek a napi programban.

Úszásoktatás turnusok is kezdődnek a gyerekek részére június 19-től. Az egymást követő hétköznapokon szakképzett oktatók vezetésével a 10, illetve az 5 foglalkozásból álló képzések lehetőséget biztosítanak a már megszerzett úszástudás fejlesztésére, illetve az alapok elsajátítására.

Jelentkezés és további információ személyesen a Sportuszoda pénztárában, illetve a 06709424512-es mobilszámon.

 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.