Ugrás a tartalomra

Juniálissal ünnepelték a közösségüket 

Létrehozva
A Kilián Észak Közösség Egyesület negyedik alkalommal szervezte meg szombaton juniálisát. Ezúttal is igyekeznek kicsiknek, nagyoknak színes programot kínálni a Szinyei utcai garázssorok közötti játszótéren.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A rendezvényt szombaton délelőtt a Perecesi Bányász Fúvószenekar nyitotta meg, koradélutánig „Kacatvásár”, azaz helyi bolhapiac várta az érdeklődőket.

Kép

A portékáikat kézművesek is kínálták, tartottak bemutatót és gyerekfoglalkoztatót is.  A sportok kedvelői sem maradtak lehetőség nélkül, hiszen kamázni, sakkozni és petanque-ozni is lehetett a délelőtt folyamán. 

Kép

Fiatalokat és idősebbeket egyaránt várta az egzotikus állatsimogató, két boa constrictort és egy szavannai varánuszt is megérinthettek a simogató kezek.

Kép

Az egyesület civil partnerei is teret kaptak, lehetőségük volt bemutatni magukat, szolgáltatásaikat, sőt, az önkormányzat Részvételi Költségvetésébe is beleszólhattak az érdeklődők a helyszínen. Az egyesület képviselői a „Zöldülő KÉK” sátorban várták a látogatókat közösségi beszélgetésre, tervezgetésre.

Kép

A napot két zenei program zárta, először az Ly16 zenekar, majd a helyi erőket felvonultató, nosztalgiaslágereket játszó SémaHaverokk zenekar csapott a húrok közé.  

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.