Ugrás a tartalomra

Átadták a Tokaj kör kerékpáros útvonal Tarcal és Tokaj közötti szakaszát

Létrehozva
A teljes beruházás mintegy 19 kilométeren, több mint 2,5 milliárd forint uniós és hazai forrásból valósul meg, tovább növelve a térség turisztikai vonzerejét és látogatottságát - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára az első ütem szerdai átadásán.
Kép
Fotó: MTI Vajda János

Nagy Bálint aláhúzta: a kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését. Ezt mutatja, hogy 2017 óta 340 kilométer új kerékpárút épült és további több mint 85 kilométer újult meg Magyarországon. Mindezen túl közel 600 kilométer kerékpárút megépítése van előkészítés alatt - tette hozzá.

Az elmúlt időszakban így teremtődött biztonságos kerékpáros összeköttetés Győr és Pannonhalma között, továbbá vált teljessé Budapest és a Balaton között. Ilyen fejlesztések tették körbetekerhetővé a Balatont és a Tisza-tavat is: előbbi 205 kilométeres kör több mint fele 6 milliárd forint feletti forrásból ugyancsak az elmúlt években újult meg - mondta az államtitkár. (MTI)

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.