Ugrás a tartalomra

Érkeznek az új hajók a Balatonra

Létrehozva
A Bahart a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja 2021-ben készült el a komáromi hajógyárban, ahonnan egy héttel ezelőtt indultak útnak, hogy a Dunán lehajózva a Sió-csatornán keresztül elérjék a Balatont, amit az utóbbi hetekben lehullott sok csapadék folytán megemelkedett vízállás tett lehetővé. 
Kép
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Mint cérnát a tű fokán, úgy kell átúsztatni az új hajókat és kompokat a Sió-csatorna szűk zsilipjén. A vízi járművekről a felső fedélzetet is leszerelték, mert azokkal együtt nem fértek volna át a hidak alatt. Ezeket a részeket már a balatoni kikötőkben szerelik vissza rendeltetési helyükre. 
A Bahart Magyarország Kormányának (Magyar Turisztikai Ügynökség) közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja a komáromi hajógyárban készült el még 2021-2022-ben. Az új hajók vízre bocsátása és üzempróbája a hajógyárban megtörtént, és szállításra előkészített állapotban várták, hogy a Balaton vízállása, valamint az időjárás lehetővé tegye a vízi szállítást. 

Kép

Idén a Balaton elérte a 120 cm-es szabályozási szintet, sőt meg is haladta azt, így a szállító hajók szerdán elindulhattak a komáromi hajógyárból. Pénteken zsilipeltek át a Sióra, azóta pedig lassan, óvatosan haladnak felfelé. A cél pedig Siófok, ahol a zsilipelés után kerülhetnek majd a BAHART kikötőjébe. Ott kerülnek visszaszerelésre a felső fedélzetre a felépítmények.

Az összetett logisztikai feladatban a komáromi hajógyár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Kirendeltségei, valamint a BAHART munkatársai vesznek részt. (MTI)

Frissítés: az MTÜ sajtóközleménye az eseményről: 

Megérkezett Siófokra az új balatoni hajókat szállító flotta

Megérkeztek a Balatonhoz vezető Sió-csatorna utolsó szakaszához a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) új személyszállító hajói, amelyek egy hete indultak el Komáromból. A rendszerváltás óta nem állt üzembe új személyszállító komp és katamarán a Balatonon. A történelmi léptékű műszaki fejlesztés nemcsak a balatoni turizmust, hanem a helyi vízi tömegközlekedést is támogatja majd. A két új kompot és két új katamaránt szállító flotta közel 400 km-t tett meg az elmúlt közel egy hétben, érkezésüket tömegek fogadták Siófokon.

A Balaton kedvező vízállásának köszönhetően június 21-én, szerdán indulhatott el a BAHART 4 új hajója Komáromból. Az eleinte 7 hajóból álló szállító flotta először a Duna 272 km-es szakaszán haladt végig Komárom és a Sió torkolata között. Majd a már közel 20 hajósra bővült szállítóflotta további 121 km-t tett meg a Sió csatornán az elmúlt napokban. A hajók tegnap érték el a Siófok-Kiliti zsilipet, melyen a mai napon sikeresen átzsilipeltek. Itt a hajók pár napot még várakozni fognak, mielőtt a szállítás utolsó részéhez, a Balatonra történő átzsilipelés állomásához érnek. A 2 új katamaránt és 2 új kompot a szállítás miatt visszabontották, így megérkezésük után néhány hónapos összeszerelési munka vár még rájuk. A hajók érkezése kifejezetten nagy innovációs mérföldkövet jelent a balatoni hajózásban, hiszen 1978-81 között szerezte be a BAHART a jelenleg is használt 3 katamaránját és a kompok átlagos életkora is 50-60 év közé tehető.

„Örömmel láttuk, hogy milyen élénk érdeklődés övezete a hajók útját. Először a Duna, majd a Sió mentén számos alkalommal várták a szállító flottát az érdeklődők. Nem véletlen, hiszen a rendszerváltás óta most először érkeznek vadonatúj kompok és katamaránok a Balatonra, amely 40 éve nem látott korszerűsítést jelent a balatoni hajózás életében. Fontos, hogy nem csak turisztikai célt szolgálnak, a helyi vízi tömegközlekedésben is fontos szerep vár rájuk. A szállítás és a közreműködő közel 20 hajó koordinációja rendkívül komoly logisztikai feladatot jelentett a szakemberek számára. A feladatot végző szakemberek felkészültségét azonban jól mutatja, hogy a BAHART, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint a hajógyár és a szállításban közreműködő partnerek munkatársai problémamentesen oldották meg a közel 400 km-es utat” – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.

A Közép-Európában egyedülálló hajók motorjai a legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek. Emellett az új kompok az eddigi legnagyobb utas és jármű befogadó képességgel rendelkeznek, építésük során pedig nemcsak a korszerű utasszállításra, hanem a nagyszámú kerékpárszállításra is nagy hangsúlyt fektettek. A két új komp, Szántód és Tihany a jelenlegi kompokhoz hasonlóan Szántódrév és Tihanyrév között közlekedik majd. A két új katamarán pedig, Balaton és Tomaj néven a következő hajózási szezontól kezdve a legforgalmasabb útvonalakon áll majd forgalomba. Tomaj Fonyód – Badacsony között közlekedik majd, Balaton pedig a Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon teljesít majd szolgálatot.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.