Ugrás a tartalomra

Verstáborozó iskolások jártak szerkesztőségünkben

Létrehozva
A diákok ízelítőt kaptak az újságírók, a szerkesztők, a televíziós műsorkészítők munkájából.
Kép
Fotó: Mocsári László

Szerkesztőségünkbe látogattak kedden a miskolci Versbarátok Köre által szervezett Versművészeti táborban résztvevő iskolások. Dr. Hertai Rita, a Versbarátok Körének vezetője elmondta, hogy olyan gyerekeket vártak a több napos eseményre, akik érdeklődnek az előadóművészetek iránt, vagy erre a pályára készülnek. A tábor célja, hogy átadja a versek szeretetét és megtámogassa az isteni és az emberi értékeket. Kiemelte, hogy a tábor megvalósításában nagyon sokat köszönhetnek a Miskolci Színészmúzeum – Thália-ház munkatársainak.

A diákokat szerkesztőségünkben Maros Éva fogadta. A Miskolci Kommunikációs (MIKOM) Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, nagyon szereti a verseket, és meghatározó élményének nevezte, hogy gyermekkorában Fecske Csaba József Attila-díjas magyar költő, publicista Szögligeten lévő szülőházával szemben lakott.

Rövid ismerkedés után az ügyvezető bemutatta a Miskolci Kommunikációs (MIKOM) Nonprofit Kft.-t. Maros Éva szólt arról, hogy a Miskolci Napló ingyenes heti kiadvány, és egy évben 50 alkalommal jut el a miskolci háztartásokba. Felhívta arra is a figyelmet, hogy az újság a hozzá kapcsolódó hírportállal együtt „szeriőz” lapként funkcionál, vagyis komoly, társadalmi ügyekkel, várospolitikával, a Miskolcon történt eseményekkel és az embereket érintő témákkal foglalkozik. A legfontosabb elv pedig a hitelesség. Bemutatta az új tereméket is, a tavaly útjára indított magazin portfóliót, amely szintén ingyenes kiadvány és lerakóhelyes terjesztésű. Megemlítette, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatás eredménye szerint a miskolciak 2/3-a azt mondta, hogy elégedett a Miskolci Napló, a minap.hu, és a Miskolc Televízió tartalmával. Beszélt továbbá a televízió kereskedelmi jellegéről, műsorairól és felhívta a figyelmet a médium komoly közösségi média platformjaira, melyen keresztül a fiatalok is elérhetőek. Farkas Ildikó, a Miskolc Televízió felelős szerkesztője a forgatásokról, a híradó szerkesztéséről beszélt.

A tanulók mindezek mellett láthatták, miként és hol készül egy stúdióbeszélgetés felvétele, hogy dolgoznak az újságírók, a vágók, az operatőrök, vagyis bepillantást nyertek abba a sokrétű munkába, melynek végterméke az újság és a televíziós adás.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.