Ugrás a tartalomra

Zöldebb, élhetőbb város - tájékoztató fórum az épülő kerékpárutakról

Létrehozva
Tájékoztató lakossági fórumot tartottak a déli városrészben épülő kerékpárutakkal kapcsolatban péntek délután a hejőcsabai Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolában.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A fórumot a „Kerékpárút építés a déli városrészen” nevű TOP-projekt részeként tartotta meg a miskolci önkormányzat, ahol szakemberek részletesen bemutatták a projekthez tartozó kerékpáros létesítmények építését, érintve a Miskolcot Mályival és Harsánnyal összekötő kerékpárutakat, valamint a város déli kapuja és Miskolctapolca közti szakaszt is.

Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati főosztályának vezetője elmondta, bő 1 milliárd forintból több mint 9 kilométer új kerékpárutat épít Miskolc november végéig. Négy szakaszra bontható a beruházás: az egyik Harsánnyal és Kisgyőrrel köti össze a borsodi vármegyeszékhelyet, a megépülő mintegy 2,4 kilométeres szakasz biztosítja majd a csatlakozási pontot a turisztika célú, országos jelentőségű kerékpárúthoz Cserépfalu és Eger felé. Az út Miskolctapolcáról indul, és külterületi, mezőgazdasági/erdészeti jellegű területeken fut két irányban, így éri el Miskolc határánál a Kisgyőr felőli, megyei TOP fejlesztésből megvalósuló kerékpárutat.

A másik nagyberuházás a Miskolcot Mályival összekötő szakasz, ami biztosítja majd a déli városkapuban működő ipari üzemek és kereskedelmi egységek elérését a Hejőcsaba és Görömböly irányából érkező kerékpárosok számára, és elérhetővé válik Mályi is.

Kép
Fotók: Mocsári László

A főosztályvezető elmondta, többször tartottak társadalmi egyeztetéseket, lakossági fórumokat, igény szerint ezt folytatják a jövőben is.

- Bő egy hónapja kezdődött a kivitelezés, ezért gondolták úgy, hogy tájékoztatjuk a helyieket a kivitelezésről - mondta.

A kerékpárút-hálózat fejlesztések városi közlekedésre gyakorolt hatásairól a Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesület (BMKT) szakembere beszélt. Virág Gergely előadásában elmondta, a kerékpárútfejlesztéssel együtt szemléletet is szeretnének formálni, hiszen látni, hogy az ilyen fejlesztések átalakítják a városok közlekedését. Európai példákra hivatkozva ismertette, bizonyítottan jelentősen csökken a városi autós dugók száma ott, ahol kerékpárutakat építettek.

Kép

- Így sokkal zöldebbé, élhetőbbé váltak a települések, csökkent a forgalmi dugók száma - húzta alá a szakember.

Kiemelte egyúttal, hogy Miskolcon is fontos az autók számának csökkentése és az alternatív közlekedési formák felkínálása, a kerékpárutak kiépítése pedig ösztönözheti a lakókat arra, hogy a biciklit válasszák.

- A városvezetés előre gondolkodott, amikor például az e-rollerekkel és a kerékpárút-hálózat kiépítésével alternatívát kínált a miskolciaknak, ezzel is elősegítve a könnyebb, tisztább és egészségesebb közlekedést - vélekedett.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.