Ugrás a tartalomra

Ellipsum: a gépészeti javítás maradt még hátra

Létrehozva
Egyebek mellett erről számolt be a várost vezető frakció nevében Simon Gábor és Szarka Dénes az élményfürdőben tett szerda délutáni bejárását követően.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Ahogy arról lapunk is beszámolt korábban: október legelején annak nyomán zárták be a fürdőt, hogy a kivitelező újraburkolja a medencéket. Mint azt a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője ottjártunkkor felidézte, a korábban alkalmazott technológiát immár valamennyi medence esetében elvetették. Kisebb burkolólapokkal és nagyobb fugatávolságokkal dolgoztak a szakemberek az elmúlt hónapokban.

Németh Judit kiemelte továbbá, hogy az épület falainak belső burkolását is elvégezték már. Sőt, gépészeti jellegű feladatokat is meg fognak oldani, melyekkel a gépházba történő vízszivárgást is megakadályozzák. Hozzátette még: szinte valamennyi medence víztartását kipróbálták már, mindössze két gyerekmedence áll még teszt alatt.

Kép

A komplexum több mint két évvel ezelőtti megnyitása óta olyan mértékű hibákat kellett és kell a kivitelezőnek folyamatosan kijavítania, amelyek felszámolása nélkül balesetveszélyes volna a fürdőt újranyitni Szarka Dénes szerint. Márpedig - tette hozzá a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese - a városvezetés és a Miskolc Fürdők Kft. is csak abban az esetben szeretné annak kapuit ismételten kitárni, ha a biztonságról teljes mértékben megbizonyosodtak.

Mára világossá vált - vélekedett Szarka Dénes -, hogy az előző városvezetés által építtetett komplexum esetében nem csupán az üzleti koncepció volt hibás vagy hiányos, hanem az építészeti és gépészeti tervezés is.

Az utóbbi időben nagyon sok, főként politikai indíttatású támadás érte a város fürdőit és a helyi turizmust az ugyancsak jelenlévő Simon Gábor szerint is. A Velünk a Város frakciójának vezetője úgy fogalmazott: szeretett volna tisztán látni az ügyben, ezért szorgalmazta a bejárást politikustársával. Miként azt is hangsúlyozta: elképesztőnek találja, hogy néhány önkormányzati képviselő alaptalanul akarja lejáratni Miskolc turizmusát. 

Kép

Simon Gábor úgy látja, amennyiben a gépészeti munkálatokkal végeznek a szakemberek, műszakilag heteken belül alkalmassá válhat az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, hogy újranyisson. Minderről azonban a miskolci városvezetés és a Miskolc Holding fogja a végleges döntést meghozni. 

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.