Ugrás a tartalomra

Több ezren skandálták Krúbi szigetes koncertjén, hogy „mocskos Fidesz”

Létrehozva
A politika kis időre beszökött a fesztiválsátorba is.
Kép
Fotó: Kaszás Tamás / Index

A Sziget egyik ikonikus helyszínén, a több mint tízezres tömegre méretezett FreeDome sátorban lépett fel kedd este Krúbi - számol be az index.hu.

A rendkívül energikus produkció vége felé az az Orbán Viktor-bábu is előkerült, ami a Budapest Parkban is felbukkant a koncerten – és ahogy akkor, most is szájon csókolta Krúbi, miközben az Oroszlánkirály Az élet az úr című betétdalának fideszesített változatát énekelte a kivetítőn felvillanó óriási Fidesz-felirat előtt - írja a portál.

A koncert alatt a bulitömeg kétszer is nekiálltak skandálni, hogy 

Mocskos Fidesz!

– a sátor pedig a kiváló akusztikájának köszönhetően csakúgy harsogott. A közönség reakcióit az előadó nem kommentálta - fogalmaz a cikk.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.