Ugrás a tartalomra

Bölénybabát hozott augusztusban a gólya a Miskolci Állatkertbe

Létrehozva
Az egyhónapos borjú szépen fejlődik.
Kép
Forrás: Miskolci Állatkert

Európai bölény csordánk az idei évben is gyarapodott egy borjúval - írja oldalán a Miskolci Állatkert.Mint arról beszámoltak, az egyhónapos borjú egészségesnek tűnik és jól fejlődik. Anyja gondosan óvja, rendszeresen igyekszik az emberektől távolabbra vezetni utódját, de szerencsére a csapat többi tagja is befogadta az új jövevényt.

Európa legnagyobb termetű szárazföldi állata, az európai bölény (Bison bonasus) az állatkertek fajmegőrzési törekvéseinek egyik ikonikus példája. A 20. század elején egyetlen vadon élő európai bölény sem maradt már a természetben, kizárólag néhány európai állatkertben maradt fenn egy maroknyi állományuk.

bölény

Így az európai bölény volt az első faj, melynek állatkertekben élő egyedeit törzskönyvben rögzítették, és megkezdődött a tervszerű tenyésztésük. A megmentésükre létrejött Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság éppen 100 évvel ezelőtt, 1923-ban alakult meg. A hatékony munka eredményeképpen ma már újra több ezer európai bölény él szabadon, és több száz az állatkertekben - részletezi a faj jellegzetességeit az állatkert.

Állatkertünk bölénycsordája az újszülöttel együtt nyolc tagúra gyarapodott. A borjú egyelőre még anyatejjel táplálkozik, de hamarosan elkezdi kóstolgatnia a felnőttek takarmányát is. A mintegy 9 hónapos vemhesség után világra jött kis nőstény borjú felnőtt korára akár 700 kg testsúlyú is lehet, ivarérettségét pedig 3-4 éves korára éri el - írják.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.