Ugrás a tartalomra

Senki sincs egyedül

Létrehozva
Sétával és örömtánccal emlékeztek meg az Alzheimer-világnapról csütörtökön Miskolcon. A résztvevők vallják: gyógymód hiányában jelenleg a társadalmi összefogás lehet az alapja annak, hogy egy picit jobban éljenek a demenciában szenvedők és az őket gondozók.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

"Sétáljunk együtt a demenciával élőkért!" - ezzel a címmel hirdették meg a programot Miskolc belvárosába. A résztvevők a Mancs térről indultak el, és egy rövid sétát követően a Művészetek Háza előtti téren gyűltek össze, ahol beszédek hangzottak el.

Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) igazgatója elmondta, a figyelem felkeltése mellett az információátadás is a program célja. Egyre nagyobb számban fordul elő ugyanis a betegség, ezért a szociális és egészségügyi ellátórendszer, valamint a civil szféra tagjai szeretnének tájékoztatni a megoldásokról.

- Fontos, hogy ki tudjuk szélesíteni azt az időt, amíg a betegségben szenvedő otthon, saját családja körében élheti a mindennapjait - mutatott rá.

Kép

Szopkó Tibor alpolgármester köszöntőjében arról szólt, hogy minden emberi élet egy "megismételhetetlen, egyedi csoda", és a valamilyen betegséggel, kórral küzdő emberek élete is ugyanolyan értékes, mint az egészséges társaiké.

- Hozzájuk fordulok: nincsenek egyedül! Ha ez tudatosul, akkor talán egy picit már könnyebb lehet az élet - fogalmazott, hozzátéve: arra kell törekedni, hogy a lehető legmagasabb életminőséget kell biztosítani számukra. Ezt pedig leginkább a szeretteik körében lehet.

- Tolerancia, szolidaritás, megértés - ezek főként fontosak az ő mindennapjaikban, a rendezvény pedig ezeket az értékeket erősíti - hangoztatta az alpolgármester, aki szerint a séta résztvevői "erőt adnak egymásnak és a város közösségének".

Kép

Jobbágy Mária mentálhigiénikus szakember, a „Nem Vagy Egyedül” Támogatói kör alapítója a rendezvény szakmai fővédnökeként azt mondta: mára valóban közüggyé vált a demencia. Az elmúlt években civil szervezetekbe szerveződtek a demens és Alzheimer-kórban szenvedő betegeket gondozó szakemberek, ami azért fontos, mert segíteni tudják egymást, fejleszthetik a szakmai gyakorlatokat, támogathatják a kutatásokat.

Kázár Ágnes, a Feledhetetlen Alapítvány elnöke szerint a program legfontosabb az üzenete az összefogásban rejlik.

- A demencia, a 21. század népbetegsége társadalmi és gazdasági probléma. Gyógymód hiányában jelenleg a társadalmi összefogás lehet az alapja annak, hogy egy picit jobban éljenek az ebben szenvedők és az őket gondozók - vélekedett.

Kép

Az eseményt támogatta a Mercedes-Benz Miskolc Autó Kft., a képviselet vezetője, Fekete Károly hangsúlyozta: elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalásban és a jó ügyek támogatásában. Bejelentette, hogy egy kisbuszt bocsátották a Feledhetetlen Alapítvány rendelkezésére, hogy országszerte tudják diagnosztizálni és kezelni a demenciával küzdőket.

A rendezvény - melynek fővédnöke Veres Pál polgármester volt - a RED-It Idősbarát Egyesület vezetésével örömtánccal zárult. A sétát szervezete és támogatta a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar, az Őszidő Alapítvány, a Feledhetetlen Alapítvány, Miskolc önkormányzata, valamint a MESZEGYI.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.