Ugrás a tartalomra

Novemberben átfestik az avasi lépcsősort

Létrehozva
November 4-ére várják a civileket a Kisavas sor lépcsőinek festésére. Hamarosan indul a toborzás.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A tervek szerint kétféle betonfestéket kap majd a most még egyhangú szürke burkolat. A Városgazda munkatársai már felújították a lépcsőt, lefestették a korlátot, és a területen készül egy természetközeli fejlesztés is.

A civilek már nem először segítenek abban, hogy a történelmi Avas utcáit, lépcsősorait rendbe tegyék. Nagy Bálint – akinek a környéken van borospincéje - a Miskolc Televíziónak azt mondta, hogy novemberben újra akcióba kezdenek az egyik miskolci étterem és az Avasi Cellárium melletti lépcsősoron.

Kép

A lépcső örökségvédelem alatt áll, ezért a munkákhoz engedélyeztetés szükséges. Hamarosan az egyik avasi pince közösségi oldalán toborzásba kezdenek majd, és várják azokat a segíteni szándékozó civileket, akik szívesen részt vennének november 4-én a lépcsősor megszépítésében. Szopkó Tibor alpolgármester szerint a civilek és a város együttműködése kiváló – tudta meg a helyszínen stábunk.

A lépcsősor mellett a Városgazda munkatársai már kivágták az elszáradt fákat, gallyaztak, megritkították az aljnövényzetet és összegyűjtötték a szemetet. Itt építik ki azt az erdei ösvényt, amely a Kálvária lépcsőhöz vezet majd, és környezetbarát anyaggal, mulccsal fedett lesz.

A beruházás része annak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak, amelyben csaknem 900 millió forintot fordíthat az önkormányzat több lépcsőben zöldítésre, sétautak kialakítására és parkosításra.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.