Ugrás a tartalomra

ÉSZAKERDŐ: örökbe fogadott vadmacska

Létrehozva
Október 4-e 1931 óta az Állatok Világnapja, amikor az állatok védelme és az élővilág sokszínűségének fontossága kerül a középpontba. Ebből az alkalomból fogadta örökbe az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Miskolci Állatkertben élő vadmacskát.
Kép
Fotó: Északerdő Zrt.

Az örökbefogadásnak már volt előzménye, hiszen korábban a hiúzt, a hóbaglyot és a fülesbaglyot is örökbe fogadta az erdészeti társaság. 

- Ezzel is igyekszünk felhívni a figyelmet a hazai erdőkben élő állatokra, illetve az élőhelyükre – mondta Rencsiné Ágh Márta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. humánpolitikai osztályvezetője, az erdei iskolai programok koordinátora.

Az Állatkert meghívásának eleget téve a társaság erdei iskolái rendszeresen részt vesznek a jeles napokon szervezett programokon. Legutóbb augusztus 20-án, játékos ismeretszerzési lehetőségét kínáló foglalkozásokkal várták a gyerekeket - írja közleményében az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.