Ugrás a tartalomra

Fogjunk össze Ján Zentéért - kéri a HoldEső zenekar is, akik jótékonysági koncertet szerveztek

Létrehozva
A két héttel ezelőtti jótékonysági futás után most a Fonogram Magyar Zenei díjas Holdviola tagjai által életre hívott HoldEső zenekar szervez jótékonysági koncertet Zente gyógyulásának javára.
Kép
HoldEső zenekar. | Fotó: Horváth Csongor

Ján Zente négyéves koráig teljesen egészséges kisfiú volt, majd idén tavasszal - egy súlyos vírusfertőzést követően - aplasztikus anémiát diagnosztizáltak nála, ami teljesen leállította a vérképzését.

A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársának kisfia június végén, egy többnapos kemoterápia után csontvelő-transzplantáción esett át, a donor a két és fél éves kisöccse volt.

A sikeres transzplantáció után hazatérhetett a családjához, azonban a teljes gyógyulásig még hosszú az út, amelyhez támogatókra is szüksége van. Zente egy évig nem mehet közösségbe, ezért a család nehéz anyagi helyzetbe került az édesanya kieső jövedelme miatt. A kisfiúnak steril szobát kell kialakítani új bútorokkal, és a hosszan tartó kezelések és a gyógyszerek költségei is megterhelik a családi költségvetést.

Az édesapa, Ján Csaba rendőr főtörzsőrmester bajtársai minden támogatást megadnak, hogy Zente mielőbb újra egészséges legyen, ebben a törekvésükben pedig partnerre találtak a Supersum Alapítványban, Miskolc város önkormányzatában és a társszervezetekben is, akik közösen egy jótékonysági futást szerveztek nemrégiben a kis Zentéért.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a szervezők tájékoztatása szerint a 2023 méteres távra több mint ezren regisztráltak és sokan csatlakoztak hozzájuk a helyszínen is. A jótékonysági futáson mintegy 1 millió 750 ezer forint gyűlt össze.

A kisfiú gyógyulása érdekében szervezett gyűjtés egészen karácsonyig tart, addig több programot is szerveznek a jó ügy érdekében. Korábban már megírtuk, hogy október 15-én 17 órától a selyemréti római katolikus templomban lesz egy koncert Vihula Mihalio gitárművésszel és a hozzá csatlakozó zenészekkel. Ezt Bernasconi-Bus Katalin, a Supersum Alapítvány kuratóriumi elnöke tudatta.

És a miskolci HoldEső zenekar egyik alapítójától, Gál Lajostól megtudtuk, hogy ők is terveznek egy jótékonysági koncertet. Ők a Mályi Gézengúz Óvodával és a Mályi Móra Ferenc Általános Iskolával közösen szervezik meg a programot.

- Énekesünk, Evelin katicacsoportos kisóvodásként ismerte meg Zentét még 2021-ben az intézményben töltött munkája során. Hidegzuhanyként érte őt a kisfiú betegségének a híre. Zenésztársainkkal együtt igyekszünk segíteni, így született meg a jótékonysági koncert gondolata. Szeretnénk a koncertre látogatók által adományozott összeggel támogatni Zente családját - tette hozzá.

A koncertet pénteken 18 órától tartják meg a Mályi Móra Ferenc Általános Iskolában. Az esemény Facebook-oldala ITT tekinthető meg.

Minden további felajánlást hálásan fogad a család a Supersum alapítványon keresztül:
Supersum Alapítvány
K&H Bank
10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764 50526972 78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: ZENTE

Ez is érdekelhet

Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.
Öt táv közül választhatnak a hegyi maratonra érkezők
SzabadidőMiskolcSportSzabadidő
A 33. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt június 7-én, szombaton rendezik meg.