Ugrás a tartalomra

Újabb garantált városnézés az Avasalján és az egykori Urak utcáján

Létrehozva
Szombaton szó esik majd a Jézus kútja legendájáról, a Malomszög és Vargaszög elnevezésekről, de más helyi érdekességekről is.
Kép
Horváth Csongor júniusi felvétele az iroda akkori városnézéséről

A Petőfi és a Toronyalja utca környékének érdekességeivel ismerkedhetnek meg a szombati vezetett séta résztvevői. A Tourinform Miskolc által rendszeresen meghirdetett tematikus városnézések sorában most egy kevésbé látogatott, ám annál érdekesebb helyre invitálják az érdeklődőket.

A városnéző séta során felkeresik az avasi református temetőt, majd a résztvevők megnézhetik, hol működött például a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely vagy a serház, és milyen építészeti stílusok jelennek meg az Avasalja régi épületein.

A vezetett séta október 14-én szombaton 10 órakor a Tourinform irodától indul, és a Malomszög utca közelében ér véget - tudatta a polgármesteri hivatal közleményében.

Bővebb információ ITT
 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.