Ugrás a tartalomra

Rekordközelben a turizmus

Létrehozva
A turisztikai ágazat helyi szereplői gyengébb évre számítottak, de a várakozásokat felülmúlva alakult az idei szezon.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Megdőltek országosan a tavalyi eredmények és a járvány előtti, 2019-es rekord a turizmusban. Eredményes nyarat zárt az ágazat - értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont. Közölte azt is, hogy a belföldi és külföldi vendégek arányában kezd visszaállni az "egészséges", 50-50 százalékos egyensúly. A beutazóforgalom a járvány előtti, 2019-es évet idézi, három fontos küldőpiacról - cseh, lengyel, román - jelentősen nőtt a turisták száma.

A turisztikai ágazat helyi szereplőit a miskolci és regionális tapasztalatokról kérdeztük. Összességében elmondható, hogy az országos trendeket követi a helyi turizmus, de vannak sajátosságai is. Azt Darab Dóra, a Hotel Palota Lillafüred front office és értékesítési vezetője is megerősítette, hogy a tavaszi pesszimista várakozások ellenére szépen alakult a nyár, bár rövidebb tartózkodás jellemezte, mint az előző években. A vendégeik többsége két éjszakára érkezik hozzájuk, és inkább több alkalommal visszatérnek.

- Idén sikerült megközelíteni a tavalyi nyár kiemelkedő mutatóit a vendégéjszakák számát illetően. A nyárelőnek köszönhető a pozitív változás - mutatott rá.

Kép

Az év eleji várakozásokhoz képest jóval pozitívabb a kép az értékesítési vezető szerint. Darab Dóra közölte, Lillafüreden mindig a belföldi vendégkör volt meghatározó, ez a járványhelyzetben még inkább felerősödött. Ugyanakkor számos új külföldi piac megjelent náluk is, az onnan érkezőkre a belföldi turistáktól eltérő, más szokások jellemzőek. Általánosságban azonban elmondható, hogy a vendégek számára a páratlan természeti környezet a vonzó.

Miskolc egy négy évszakos város, ahol az év minden hónapjában találunk kellemes kikapcsolódási lehetőséget, látnivalót, programot - hangsúlyozta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Bihall Tamás úgy fogalmazott, a turizmus valóban egy kitörési pontja a városnak, véleménye szerint azonban a helyi döntéshozóknak és vállalkozóknak szorosabban együtt kell működniük, hogy még inkább ki tudják használni a Miskolc adottságaiban rejlő marketingerőt.

Elmondta, hogy a héten szakmai konzultációt tartottak a turizmus és vendéglátás helyzetéről a kamarában. A találkozón szó volt arról, milyen feltételek megléte szükséges ahhoz, hogy a jövőben még inkább kitörési pontként tekintsünk erre az ágazatra Miskolcon és a vármegyében. A résztvevők megállapították, hogy a „rendkívül nehéz” gazdasági helyzet ellenére is talpon maradtak a cégek, de sok tényező befolyásolhatja a jövőjüket. Elég csak megemlíteni az Izraelben történt tragikus eseményeket, ami a gazdasági szakember szerint ma még nem megjósolható, milyen hatással lehet az olaj árának alakulására, illetve az utazásokra.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Hozzátette, a kamara is érzékeli azt a tendenciát a régióban, hogy a belföldi turizmus visszaesése mellett emelkedett a külföldi látogatók száma. Ez azonban nem egyformán érinti a helyi turisztikai szereplőket. Elsősorban az északi szomszédaink – a szlovákok, a lengyelek – ugyanis inkább a természetközeli helyeket és szállásokat keresik, mintsem a négycsillagos szállodákat. Így előbbiek forgalma nőtt, az utóbbiaké nem feltétlenül.

- Összességében azonban elmondható, hogy a turizmus nem esett vissza olyan jelentősen, mint ahogy azt várni lehetett, sőt: alapvetően elfogadható évet zárnak az ágazat vállalkozásai. A fejlődéshez azonban sok összetevő együttes meglétére lenne szükség, és a kamara ebben próbál összefogó, közvetítő szerepet vállalni – mondta Bihall Tamás.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.