Ugrás a tartalomra

Csütörtökön indul az idei Filmünnep

Létrehozva
Négy napig kedvezményes áron tekinthető meg több hazai és nemzetközi film a miskolci Cinema Cityben is.

Október 26. és 29. között rendezik meg az idei filmünnepet. A négy nap során minden fővárosi és vidéki moziban csupán 1300 forintba kerül majd a mozijegy, még a 3D-s vetítéseken is (ezeken csupán a szemüveget kell még külön megvásárolni) – írja közleményében a CinemaCity.

Mint fogalmaznak, idén először nemcsak a mozijegyek árára terjed ki az akció, hanem a moziélményhez elengedhetetlen popcornadagunkhoz is. A Filmünnep négy napján ugyanis a közepes popcorn menü is csak 1300 forint lesz (ez 2,3 liter popcornt és 0,75 liter szabadon választott üdítőt tartalmaz).

- A kínálatban több mint 30 különböző film szerepel, így mindenki talál majd kedvére való vetítést. Ezen felül közönségtalálkozókkal is készülnek egyes magyar filmek esetében: a Magyarázat mindenre, a Cicaverzum, a Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom, az Elfogy a levegő, és az Éger alkotóival is találkozhatnak a szerencsések, Réz András pedig a Megfojtott virágok és a Dogman: A kutyák ura kapcsán tart filmklubot. Sőt, minden nap egy-egy kiválasztott teremben filmkvízt is rendeznek, ahol a legjobban szereplő három néző meglepetés nyereménnyel térhet haza – részletezik.

A már jelenleg is a kínálatban található filmek mellett számos premierre is számíthatnak a kínálatban: a Trollok. Együtt a banda, A három testőr: D'Artagnan, A ház, ahol a gonosz lakik, az Apák és anyák és a Mellékszereplők című filmek is október 26-ától mutatkoznak be a magyar mozikban, sőt, az Állati iramban és a Szárnyalj! című alkotások premier előtt lesznek láthatóak a Filmünnep alkalmával.

A Cinema City Filmünnep előadásaira jegyvásárlás a pénztárakban október 23-ától indult, online a mozihálózat weboldalán

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.