Ugrás a tartalomra

Vendégségben Miskolcon: tavasszal folytatják

Létrehozva
A lokálpatrióta civil program keretében a közelmúltban Szily Nóra és Gundel Takács Gábor látogatta meg Miskolcot.
Kép
Legutóbb Gundel-Takács Gáborral beszélgetett Fedor Vilmos. | Fotó: Kézdi Ákos

A Vendégsében Miskolcon elnevezésű kezdeményezés fő célja, hogy a magyar kulturális és közélet kiemelkedő személyiségei egy a korábbitól eltérő városképpel a fejükben és szívükben távozzanak. A húsz év után újraindított program keretében idén nyáron a magyar Paganini, Roby Lakatos és Scherer Péter színművész, ősszel pedig Szily Nóra és Gundel Takács Gábor ismerkedett meg Miskolccal.

A vendégek programjai mindig egyediek: Roby Lakatos nagykoncerttel egybekötve töltött el két napot a városunkban, míg Scherer Péter Szepsy vacsoraesten lépett fel a Végállomás étteremben. Mindketten ellátogattak a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba, tettek egy nagy sétát a belvárosban, látták a legbecsesebb kulturális kincseinket. Szily Nóra és Gundel Takács Gábor fellépett a Tudomány és Technika Házában is, sok miskolcit vonzva. Aki pedig lemaradt, a felvételen rögzített esteket a Miskolci Televízió műsorában nézhette meg.

Az idei év újdonsága, hogy a Bükki Kör tagjaival kialakult szoros együttműködés lehetővé tette, hogy Miskolc és a Bükk egy komplex gasztronómiai, idegenforgalmi és kulturális produkcióként is megjelenhessen a vendégek előtt. A Palotaszálló és Lillafüred, Il Buffo, Végállomás, Desszertem, A Leves - mindannyian az „Erdő finom" gasztronómiája jegyében mutatták meg a vendégeknek a miskolci vendéglátás új, progresszív arculatát. A szervezők már dolgoznak a tavaszi évadon és az új ötleteken. Miskolc számára ma ugyanolyan életbevágóan fontos, mint húsz éve, a program kezdetekor, hogy egyre többen ismerjék fel, milyen értékeket rejt a város.

A program házigazdája változatlanul az alapító Fedor Vilmos, számos Miskolc-könyv szerzője, akit most egy új lokálpatrióta csapat támogat: Balogh József (MBM Autó), dr. Hajdú László (Expert-cégcsoport), Gyarmati János (Huniko Kft.), Dányi Gábor (D-Gesztor Kft.), Keszte Dóra, Nyeste Gábor, Kolozsi István (fps ecosystem), Angyal Enikő (Globus Travel), a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda és lapunk kiadója, a MIKOM Nonprofit Kft. mint médiapartner.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.