Ugrás a tartalomra

Egy borsodi településre is ellátogat idén a lappföldi Mikulás

Létrehozva
A Mikulásgyár december 1-jei megnyitóján a fővárosban, december 7-én pedig Szerencsen lesz látható a nagyszakállú.
Kép
Fotó: 24.hu


Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a finn Mikulás a Mikulásgyár meghívására, Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat - közölte a Mikulásgyár Alapítvány szombaton közleményben az MTI-vel.

Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára - írták.

Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: "adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!"

Zsolnai Endre szerint a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

A közleményben tájékoztattak arról, hogy a szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is  szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban. A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé - idézi a közlemény Zsolnai Endrét.

A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival december 1-jén Budapesten, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanezen a helyszínen, továbbá december 3-án Sárváron, december 4-én Bábolnán, december 6-án Szerencsen, és december 7-én Szombathelyen.
 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.