Ugrás a tartalomra

Rekordszámú résztvevő rajtolt el a Mikulásfutáson

Létrehozva
Minden idők legmagasabb számú résztvevője versenyzett az ország legnagyobb Mikulásfutásán, Miskolcon.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Összesen kétezer-hétszázharmincnyolc fiatal húzott futócipőt és mikulássapkát szerdán délután a Szent István térről induló és ugyanott véget érő Mikulásfutáson, amelynek célja, hogy egészségre és segítségnyújtásra nevelje a fiatalokat. A verseny közös bemelegítéssel kezdődött.

Kép

A tizenharmadik Rotary Mikulásfutáson kilenc miskolci középiskola és a DVTK csapata indult el különböző számú résztvevővel. A feladat szerint a két kilométeres távot Mikulássapkában kellett lefutniuk a versenyzőknek, fél távnál – a Hősök terénél – egy mikulástallért kellett átvenniük a szervezőktől, amit a táv megtétele után a befutónál elhelyezett iskoladobozokba kellett beledobni.

Preview Image
Az eseményről Horváth Csongor készített fotógalériát

A két kilométeres távot legelőször a Földes Ferenc Gimnázium kilencedik osztályos tanulója, Elekes Sándor teljesítette. Az iskolák közötti versenyt pedig a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola csapata nyerte el hétszáznegyöt fővel, huszonhárom fővel megelőzve a második helyezett Földes Ferenc Gimnáziumot. 

Kép

A Mikulássapkát a hagyományok szerint idén is a szervezők biztosították a résztvevőknek, amelyekben tombolaszelvényeket rejtettek el, és még a rajt előtt értékes tárgynyereményeket és utalványokat sorsoltak ki a futók között. A fődíj egy kétszemélyes Azahriah koncert belépő volt. A versenyt megnyerő első hat csapat képviselője szintén értékes nyereményt vehetett át a verseny végén.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.