Ugrás a tartalomra

Jegyeket, bérleteket kérem - szólt a Mikulás

Létrehozva
Az Adventi Villamoson ugyanis a jegyellenőri tevékenységet a Mikulás és segítője, a krampusz látta el szombaton négy járaton.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A jóságos öreg fehérszakállú és virgácsos sötét árnyéka a "munka mellett" az ünnepi hangulatról és ajándékokról is gondoskodtak azoknak a szerencséseknek, akiket éppen ekkor vitt jósorsa Miskolcon ezekre a villamosjáratokra, amelyek a Tiszai pályaudvarról 10:20-kor, 11:45-kor, illetve 14:45-kor és 16:15-kor indultak útnak.

Kép

Aki netán lemaradt erről a látványosságról azokat várja az MVK december 10-én Bronzvasárnap a Tiszai pályaudvarról 16:15-kor induló adventi villamosra, ahol Virányi Zsanett és a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei muzsikálnak az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvényen. 

Kép

A hangszerekkel kísért élőzenét vasárnap azok élvezhetik majd, akik érvényes jeggyel, bérlettel, illetve utazásra jogosító okmánnyal rendelkeznek. Ámbár ezeket már nem a Mikulás és a krampusz fogja ellenőrizni - írja közleményében a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.