Ugrás a tartalomra

Idén is megrendezték a Karácsonyi Gyertyaláng programsorozatot

Létrehozva
Miskolc Roma Nemzetiségi Önkormányzata idén is megrendezi Karácsonyi Gyertyaláng című programsorozatát. Kedd délelőtt a József Attila utcai Nemzetiségek Házában gyűltek össze.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A programsorozat már november 25-én megkezdődött, kedden a gyermekeknek szóló karácsonyi rendezvényét tartotta meg a nemzetiségi önkormányzat. Az ünnepségen a város többségében halmozottan hátrányos helyzetű diákokból álló nevelési-oktatási intézményeinek diákjai vettek részt, a rendezők előzetes becslése alapján mintegy kétszázan.

Kép

A résztvevőket Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte, majd kulturális programok következtek. Kihirdették a ,,Karácsonyi álmom, ha valóra válna" című rajzpályázat eredményeit, majd az ajándékok átadásával zárult a program.

Kép

Lakatos Ernő, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke arról is tájékoztatta lapunkat, hogy folytatódnak az ételosztásaik is: december 23-án, szombaton, valamint december 30-án, szintén szombaton egyaránt délelőtt 10 órától várják a rászorulókat az Újgyőri főtéren.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.