Ugrás a tartalomra

Az év utolsó madárgyűrűzésére várják a madárbarátokat

Létrehozva
A programot a miskolctapolcai parkban, a tó melletti nagy etetőnél, a Hejő kifolyás közelében tartják meg december 30-án (szombat) délelőtt kilenc és délután egy óra között.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja tájékoztatása szerint a programot 9 órakor a hálóállítással kezdik és délután körülbelül 13 órakor a hálóbontással fejezik be. Mint írják, ebben az időben bárki bármikor érkezhet a látványosság megtekintésére. Felhívják azonban a figyelmet, hogy célszerű az első órákban odaérni, mert ekkor több madár várható.

Hangsúlyozzák, hogy kezdő madarászoknak, érdeklődőknek kiváló alkalom a téli - etetőre járó - madárfajok közelről történő megfigyelésére.

A program helyszíne kerekesszékkel és babakocsival is megközelíthető.

A közlemény szerint eső (folyamatos) esetén  a program elmarad.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.