Ugrás a tartalomra

Országszerte megkezdődött csütörtökön a tűzijáték árusítás

Létrehozva
A szilveszteri tűzijátékról parázs vita folyik mindig az ünnephez közeledve, sortűzként záporoznak az érvek ellene és mellette. Mindenesetre, amíg törvényes, addig élvezhető ez a látványosság is, de szigorú korlátok között. 
Kép
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ami lényeges, hogy petárdázni idén szilveszterkor is tilos! A legális árusoktól december 28. és 31. között vásárolt, 3. osztályba sorolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók. 
A fel nem használt, 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket szilveszter után öt napon belül vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen visszavenni.

Mint mindent, a tűzijátékot is érdemes ésszel használni, mert sosem veszélytelen az az eszköz, amely hevesen ég és fel is robban, továbbá illik figyelemmel lenni a lakókörnyezetünkben élő emberek és állatok nyugalmára, érzékenységére is.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.