Ugrás a tartalomra

Kihagyhatatlan szombati program csalogat a megújult kilátóba

Létrehozva
A nagy közönségsikerre való tekintettel december 30-án az Átjáró-ház című program szervezői ismét a kilátó presszó szintjére várják a miskolciakat és azokat a vármegyeszékhelyre érkező turistákat, akik szeretnék megcsodálni a város megújult ikonikus épületét.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

December 30-án, szombaton délután 2 óra és este 7 óra között ismét megtekinthető lesz a megújult Avasi kilátó belső tere, de filmek, könyvek, kiállítás és tematikus vásár is hozzájárul ahhoz, hogy ismeretekkel és élményekkel gazdagodjanak a látogatók.

A kilátót az avasi Bortanya felől (Csáthy sor 377.) érdemes megközelíteni. A Bortanyát pedig a Mélyvölgy (Palancsintaház) felől, vagy az Avasi temetőn át, például a harangtorony alatti lépcsősoron át, vagy a Toronyalja utca felől.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.