Ugrás a tartalomra

Újra megrendezik a népszerű programot a Miskolctapolca Barlangfürdőben

Létrehozva
Mutatjuk a legfrissebb januári híreket a népszerű fürdőről.
Kép
Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Minden esztendő januárjában – a barlang állagának megóvása érdekében – megkezdődik a szokásos karbantartás, ezért január 8. (hétfő) és 25. (csütörtök) között zárva tart a Miskolctapolca Barlangfürdő – írta csütörtöki közleményében a városháza sajtóosztálya.

Jó hír azonban, hogy a karbantartás előtt és azt követően, egészen pontosan január 6-án, valamint január 27-én (mindkettő szombati nap) éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket.

Az Aquaterápia szintén január 8-ától lesz zárva, azonban január 22-étől itt már újra elérhetőek lesznek az egészségügyi szolgáltatások.

A népszerű szárazlábas túrát ezúttal is megtartják a Miskolci Fürdők Kft. munkatársai. A január 19-21. között meghirdetett különleges túrák alkalmával a vendégek idegenvezető kíséretében, száraz lábbal járhatják be a barlangrészeket és a víz nélküli medencéket. Bepillantást nyerhetnek a „barlangfalak” mögé, és bemehetnek olyan elzárt területekre is, ahová fürdőző vendégként a hétköznapokban nem nyílik lehetőségük.

A túrán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni január 8-ától lehet reggel 8 és délután 16 óra között a +36-70/338-45-34-es telefonszámon.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.